Hübner Nyíregyháza BS

2022.02.01. 10:08

Valamelyik ujjukba harapni kellett

Gordont nem lehetett megállítani egy-egy elleni védezéssel.

MK

Nigel Johnson

Fotó: mkosz

A Hübner Nyíregyháza BS hiába szerzett 99 pontot idegenben, így sem sikerült megverni a Körmendet. Ennek elsősorban az első negyedben mutatott rossz védekezés volt az oka: a hazaiak a végül 26 pontig jutó Wesley Gordon vezetésével 35-nél jártak ebben a játékrészben. 

 

Kintről és bentről is 

 

– Az első negyedben mindenből kosarat kaptunk – értékelte Pethő Ákos vezetőedző a 107–99-re elveszített bajnokit. – Ha valahol megállítjuk őket és máshonnan kapunk kosarat, az benne van, de itt kintről, bentről, betörésből, passzból is betaláltak. Tehát összességében rossz volt az egész védekezés. A második negyedben már jobban odafigyeltünk, agresszívabbak voltunk, ezáltal nem esett be minden a Körmendnek. A védőlepattanókat begyűjtöttük, tudtunk belőle egyszer-kétszer indulni, és jól működött a támadójátékunk. A két mezőnyemberünkre fókuszáltak nagyon, így Rytis és Manny megszórta magát. 

 

Megtalálták az egyensúlyt 

 

A második félidőben a szezonbeli egyik legjobb támadójátékát vette elő a Blue Sharks. Az említett Manny Suárez 17, Rytis Pipiras 15 pontot szerzett, a szokásoknak megfelelően brillírozott Nigel Johnson (21 pont) és C. J. Bryce (25), valamint remekül teljesített Bazsó Brúnó is (10). 

 

– Sajnos, Mannyre hamar ráfújtak három személyi hibát, ez végigkísért minket a meccsen – tette hozzá a tréner. – Valamelyik ujjunkba harapni kellett védekezésben. Kintről is jól dobott a Körmend, ezért nem segítettünk túl, hagytuk, hogy Gordon egy-egyben játsszon, de extra meccse volt, jó védekezés ellen is nehéz dobásokat értékesített. A támadójátékunkban a második félidőben is megtaláltuk az egyensúlyt, sok üres dobóhelyzetet alakítottunk ki, megvoltak az extra passzok. A végjátékban kihasználták, ha hibáztunk védekezésben, de dobtak kosarakat emberről is. Az utolsó másfél percben már nyomás volt rajtunk, siettetnünk kellett a támadásokat, amiket nem tudtunk jól befejezni. 

 

A Cápákra újabb idegenbeli összecsapás vár szombaton, a Kaposvár otthonában.  

 

Tabella

1. Falco 19 16 3 1706–1473 0.921

2. Szolnok 18 13 5 1438–1363 0.861

3. Sopron 20 13 7 1663–1623 0.825

4. Körmend 20 12 8 1706–1596 0.800

5. DEAC 20 11 9 1653–1596 0.775

6. Alba 20 11 9 1729–1750 0.775

7. Kaposvár 19 10 9 1494–1492 0.763

8. Oroszlány 20 9 11 1565–1563 0.725

9. Kecskemét 20 9 11 1564–1687 0.725

10. Szeged 20 9 11 1684–1655 0.725

11. Ny.háza 19 7 12 1635–1700 0.684

12. Pécs 19 6 13 1552–1699 0.658

13. Paks 20 6 14 1617–1690 0.650

14. ZTE 20 5 15 1534–1653 0.625

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában