Kosárlabda

2022.03.19. 20:34

A NYÍKSE kiütötte legnagyobb riválisát

Pénteken este játszotta az alapszakasz utolsó előtti bajnoki mérkőzését a SUNSHINE-NYÍKSE gárdája a legnagyobb rivális, a tabella második helyén lévő Békéscsabai KK ellen.

Megtelt a Bánki iskola lelátója és a pálya körül is szép számmal foglaltak helyet, egy tűt sem lehetett leejteni annyian jöttek szurkolni a hazaiaknak. A vendégeknél két olyan új igazolás is volt aki februárban érkezett és nyilván a csapat feljutási esélyét kívánták erősíteni. Óriási lendülettel kezdtek a nyíregyházi fiúk. Az ellenfél két osztállyal magasabb szintű védekezéssel találkozott. Rendre rontották a támadásokat, melyekből Savic irányítása mellett elsősorban Asztalos és Gáspár szerzett látványos pontokat. Meg is lett az eredménye, hiszen a negyed 9. percébe érve már 19-2 volt az állás! Ekkor még kétszer szerencsésen betaláltak a vendégek, de az első etap így is 13 pontos előnyt hozott. A folytatásban is hasonló volt a játék képe, a hazaiak aktívan védekeztek és gyors kontrákból szorgosan szerezték a pontokat. A kemény védekezéstől már fáradó csabaiakat szépen lassan tovább őrölte a Nyíregyháza és a félidőre már 20 ponttal vezetett a csapat még úgy is, hogy Gáspár és Savic is pihenőre vonult egy kicsit. Igaz, ekkor Tóth betöréseivel harcolt ki sok büntetőt, melyeket értékesített is. A második félidőt azzal a lendülettel folytatta a NYÍKSE, amivel az elsőt abbahagyta. Agresszív, de nem szabálytalan védekezéssel és Tóth és Gáspár gyors kontrapontjaival hamar 30-ra nőtt a különbség. Az utolsó negyedben már a csapatkapitány Savic és a hazaiak legjobb centere Asztalos is pihent, sőt a mérkőzés legjobbja Gáspár is hamar pihenőt kapott, mégis Zajácz, Földesi, Bíró és center poszton Skorcov szorgosan tartotta az előnyt, sőt még növelték is azt, így a végére 40 pont lett a különbség, így a NYÍKSE az utolsó meccs előtt bebiztosította alapszakaszbeli első helyét.


Sunshine-NYÍKSE - Békéscsabai KK 86-46 (20-7, 19-12, 26-13, 21-14)

NYÍKSE: Savic 11/6, Zajácz 10, Gáspár 21, Földesi 10, Asztalos 11. Csere: Bíró 5/3, Tóth 15, Skorcov 6, Vida, Szilasi, Bolden. Vezetőedző: Kovács Tibor.

Címkék#kosárlabda
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában