Röplabda

2022.03.12. 12:34

Erőt adhat a bronz

A Magyar Kupa tavalyi döntősei az idén a harmadik helyért küzdenek meg egymással.

MK

A piros mezes nyíregyháziaknak végig koncentrálniuk kell a bronzmeccsen | Fotó: km-archív

A piros mezes nyíregyháziaknak végig koncentrálniuk kell a bronzmeccsen | Fotó: km-archív

A magyar női röplabdamezőnyben az idényben először van lehetőség érmet nyerni. Szombaton rendezik meg a női Magyar Kupa hely­osztóit, az érdi rendezvény bronzmérkőzésén a címvédő Fatum-Nyíregyháza a bajnokság alapszakaszát megnyerő Békéscsabával küzd meg, míg a fináléban a Vasas és a Szent Benedek Röplabda Akadémia csap össze. 

 

Lélektani előnyt kovácsolhat 

 

Mint ismert, a nyíregyháziak szezonja idáig nem úgy alakul, ahogy azt sokan várták, többek között a csabaiaktól is kétszer kikaptak. Az esetleges győzelem és a vele járó bronzérem nagy lökést adhatna a társaságnak a rájátszás előtt. 
– Fontos a klubnak, hogy ezen a fronton is éremmel zárjuk a sorozatot – mondta el lapunknak Németh Szabolcs vezetőedző. 
– A kitűzött cél nem jött össze, de kár lenne továbbra is ezen rágódni. Pikantériája a mérkőzésnek, hogy a tavalyi döntő az idén a bronzmeccs. A Békéscsaba–Nyíregyháza minden körülmények között nagybetűs mérkőzés. Reméljük, színvonalában is ilyen lesz. Amellett, hogy nyerni szeretnénk, az összecsapást felhasználnánk arra, hogy a továbbiakra olyan lélektani előnyt kovácsoljunk, ami a rájátszásban az előnyünkre válhat. 
A BRSE Nyíregyházán 3:2-re, hazai pályán szoros szettekben, de 3:0-ra győzött a Fatum ellen. 

 

Saját magukon múlik 

 

– Ez a mérkőzés azon múlik, mennyire tudjuk a megbeszélteket követni – válaszolt arra a tréner, mi lehet a győzelem kulcsa. – A lányokat felkészítettük fizikailag, mentálisan és taktikailag, én hiszem, hogy ez kijön szombaton. A játékosok és mi is nagyon akarjuk, de erről nem elég csak beszélni, ezt a pályára kell vinni, ott kell bebizonyítani, hogy ez nemcsak beszéd, hanem tettekben is megmutatkozik a munka. Mentálisan kell erősnek lenni, mert röplabdázni tudnak, ezt nem egyszer bebizonyították. 
A szombaton 16 órakor kezdődő összecsapást az m4sport.hu élőben közvetíti. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában