Kosárlabda

2022.03.26. 14:10

Megnyerte az alapszakaszt a NYÍKSE

Szombaton az alapszakasz utolsó mérkőzésén a DEAC II. gárdáját fogadta a Sunshine NYÍKSE.

Forrás: egyesület

Forras: egyesület

Mindkét csapat a legjobb összeállításában kezdett, de kicsit idegesen, hiszen az első két perc kosárcsendet hozott. Ezt Savic duplája törte meg. Erre azonban tripla volt a válasz. Sok hiba jellemezte az első negyed első felét, de Tóth triplája után Asztalos volt eredményes a palánk alól, így az 5. percben a DEAC kért időt. A kemény hazai védekezés meghozta az eredményét, a vendégek pedig csak triplából voltak néha eredményesek. Ezeket azonban Savic látványos játékszervezéséből Gáspár és Asztalos kosarai ellensúlyozták. A negyed vége előtt a vendégek is kicsit agresszívebb támadásvezetésre váltottak, így a negyed vége 24-14. A nyíregyháziak ugyanolyan lendülettel kezdték a második etapot, mint ahogy az elsőt, Asztalos szorgos palánk alatti kosarait csak néha tudta megválaszolni az ellenfélnél Vass. Gyors hazai kontráikaz csak szabálytalanságok útján tudták megállítani. Az ellenfél csak triplákkal tudott operálni, de ezekre Vida válaszolt szintén triplával. A félidő vége előtt Gáspár kényszerpihenőre vonult 3 személyi hibával, míg Savic szintén pihenőre tért. A második félidő debreceni kosárral indul, de Savic nélkül is keményen védekezett a NYÍKSE és gyors a lerohanásokból, Zajácz és Gáspár is látványos kosarakat szerzett. A harmadik negyednek 25 pontos vezetéssel vághattak neki a hazaiak. A záró etapban a hazaiaknál a cserék játszottak, a vendégek láthatóan elfáradtak, a különbség már nem is nőtt jelentősen, a NYÍKSE újabb győzelmével megerősítette helyét a tabella élné. Ami a folytatást illeti, most egy hét szünet és utána a rájátszással folytatódik a bajnokság, ahol a legjobbak csapnak össze oda-visszavágóban.

 

Sunshine NYÍKSE - DEAC II. 78-51 (24-14, 24-15, 19-13, 11-9)

 

NYÍKSE: Savic 3,Gáspár 13, Tóth 17/9, Földesi 4, Asztalos 14/3. Cserék: Bíró 4, Vida 8/6, Zajácz 10/6, Skorcov 5, Bolden, Szilasi. Vezetőedző: Kovács Tibor.

Címkék#NyiKSE
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában