Nekrológ

2022.03.11. 09:43

Örök nyugalomra helyezték a nyíregyházi "kisesztéká" sportorvosát

Fotó: Illusztráció: Pixabay

Szerettei szűk családi körben kedden a debreceni temetőben helyezték örök nyugalomra dr. Árkossy Ferencet, aki ismert és elismert volt megyénkben. Az orvosi egyetem elvégzése után Nyíregyházán kezdett el dolgozni a megyei kórházban. Sebészként kezdte hivatását, az évek során több szakvizsgát is tett, így általános sebész, ortopéd sebész, baleseti sebész és sportszakorvos is volt. Emellett igazságügyi szakértőként is számíthattak hozzáértésére, alaposságára. 


Nagyon sok szülő áldotta nevét, hiszen a csipőficam specialistájának számított, ám az igazi ismeretséget sportorvosként érte el. Az ő nevéhez fűződik a Szent István utcán – egykori Vöröshadsereg utcán – a „kisesztéká”-ban 1977-ben a sportorvosi rendelő kialakítása, amiben nagy szerepe volt Lipták Sándornénak, azaz Jolikának is. 


A munka megszállottjaként ismerték azok az ifjabb és idősebb sportolók, akik vizsgálatra érkeztek hozzá. Mindenkit azonos és igen alapos, szakavatott mércével mért, diákolimpikont és válogatott élsportolót egyaránt. Aki nem volt elég laza, vagy nem ápolta a fogait, az bizony röstelkedhetett, mert a vizsgálatok végén nem maradhatott el az előrehajolás. Aki megérintette a talajt, az Maradona minősítést kapott. A vizsgálat zárásaként pedig jött a fogak állapotának az ellenőrzése, és bizony jaj volt annak, akinek félnivalója volt. Ám a letolásban is az óvás volt, nem lehetett rá ezért haragudni, viszont sokan kezdték el emiatt a rendszeres fogmosást. 


A Magyar Sportorvosi Társaság emlékplakettjét 1981-ben vette át mint akkori megyei vezető főorvos. A gyógyító is megbetegedett, 1996-ig dolgozott, utána nagy türelemmel viselte betegségét, végül februárban 88 évesen örökre lehunyta szemeit. Árkossy főorvos nagy űrt hagyott maga mögött, lelkének üdvösségéért a Szent Liturgiát március 12-én szombaton 17.25-kor tartják a Nyíregyházi Szent Miklós Székesegyházban. 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában