Labdarúgás

2022.03.03. 10:19

Új név került a vándorserlegre

A végső győztes kiléte az utolsó pillanatig kérdéses volt.

BB

A győztes Het-Band Köz-Ép-Út Kft. csapata a díjátadók gyűrűjében

Fotó: Sportcentrum

A terembajnokság lezárásaként szombaton a Zrínyi Ilona Gimnázium Tiszavasvári úti Bencs-csarnoka adott otthont nyolc csapat részvételével a szuperdöntőnek. 

 

– Szenzációs szuperdöntőn vagyunk túl, amelyen gyakorlatilag egész nap majdnem telt ház előtt játszottak a csapatok. Délelőtt az A csoport küzdelmeit bonyolítottuk, amelyből a Het-Band Köz-Ép-Út Kft. alakulata jutott a döntőbe, második helyen a Marso Kft. végzett, így ők a bronzéremért szállhattak harcba. A B csoportból a Rajal Birs kvalifikálta magát a döntőbe, mögötte a Nyír SL futott be, ők játszhattak a harmadik helyért. Színvonalas játékot hozott a döntő, amelyen az utolsó percben egy szabadrúgásgóllal hódította el a kupát a Het-Band Köz-Ép-Út Kft., ezzel új név került a vándorserlegre. A győztes ezzel megőrizte veretlenségét, hiszen a csoportküzdelmek során sikerei mellett mindössze egy mérkőzését adta döntetlenre – mondta Dajka László főszervező. 

 

Az eredményhirdetésen csoportonként díjazták a bajnokokat, valamint a legjobb kapust és a gólkirályt is. 

 

Salakon folytatják 

 

– Nagy megtiszteltetés, hogy a névadó szponzorok képviselői mellett a díjátadók között szerepelt dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Nyíregyháza polgármestere, dr. Kovács Ferenc is – tette még hozzá. 


– Örvendetes, hogy városunk egy újabb neves eseménynek adott otthont. Öröm látni, hogy 115 csapat, 3500 fő aktívan űzi a sportágat szabadidős szinten, amellyel országosan is előkelő helyen szerepelünk – emelte ki a díj­átadáson dr. Szabó Tünde. 


A kispályás foci szerelmeseire most egy rövid pihenő vár, de a főszervező ígérete szerint március végén újra belevethetik magukat a küzdelmekbe, immár szabadtéren. 

 

Labdarúgás: szuperdöntő

A csoport. 

Bajnok: Marso Kft. Gólkirály: Bercser Zoltán. Legjobb kapus: Vatai Pál.

B csoport. 

Bajnok: Het-Band Köz-Ép-Út Kft. Gólkirály: Hetei Alex. Legjobb kapus: Bodnár Máté.

C csoport. 

Bajnok: Pikoló söröző. Gólkirály: Krajnyák Zoltán. Legjobb kapus: Bernáth Richárd.

D csoport. 

Bajnok: Rajal Birs. Gólkirály: Bhalastyák Ádám. Legjobb kapus: Polgári László.

Szuper döntő: 

1. Het-Band Köz-Ép-Út Kft, 2. Rajal Birs, 3. Marso Kft, 4. Nyír-SL Kft.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában