Salakmotor

2022.04.06. 11:30

Rajtra kész a nagyhalászi ovál

Ismét lesz GP-kvalifikáció és három Európa-bajnoki verseny, készül a villanyvilágítás.

ML

Az idén is lesznek nívós versenyek a Nagyhalászi Speedway Ringen, a tervek szerint villanyfényben is

Fotó: archív/Mán László

Sorra nyitják a szezont a technikai sportágak szakágai, hamarosan kezdődik a vaspapucsosok idénye is. A szakág gyöngyszeme a Nagyhalászi Speedway Ring, amelyen tavaly is rangos versenyeket láthattak a salakmotor szerelmesei: a legnagyobb durranást a GP-kvalifikáció jelentette. Az idén emeli a tétet Albók József pályatulajdonos, a Nagyhalász Motorsportjáért Egyesület vezetője. 


– Hat verseny már biztos – kezdte érdeklődésünkre Albók József. – Ismét otthont adhatunk a GP-kvalifikációnak, ami nagy elismerése a pályának, a feltételeknek és a versenyrendezésnek. A FIM Europe három viadalt jelölt ki Nagyhalászba. A felnőtt egyéni Európa-bajnoki kvalifikációt és a páros Európa-bajnokság egyik elődöntőjét, valamint az U19-es kontinensviadal fináléját. Ezeken kívül egy nemzeti bajnoki futamnak is otthont adunk. 


– A pandémiás évek után remélhetőleg ismét a rendes kerékvágásba kerül minden, és a nyitóversenyünk a MACEC Kupa első fordulója lesz április végén. A tavaly megújított nemzetközi licenszünk három évig érvényes, készen állunk arra, hogy az előző esztendő magas mércéjét is felülmúljuk – így Albók József. 


A hagyományoknak megfelelően évről évre fejlesztik a pályát, csinosítgatják, a nézők számára komfortosabbá teszik. A pálya már most alkalmas lenne a legmagasabb szintű verseny rendezésére, hiszen az ovált folyamatosan karbantartják. Már a a helyszínen vannak azok a hatalmas tartóoszlopok, amelyek felállításával villanyvilágítást kap idén a nagyhalászi pálya, így esti versenyeket is lehet majd rendezni. 

 

Dennis is nagyon készül 

 

Edzéseken már tesztelhették a pályát a motorosok, köztük a nagyhalászi klub élversenyzője, a tavaly magyar bajnoki címet szerzett Fazekas Dennis, de a bajnoki bronzérmes bolgár Milen Manev szintén a halászi klub színeiben húzta a gázkart. Az ifjú vaspapucsosra is komoly megmérettetések várnak az idén, amelyeken szeretne minél eredményesebben szerepelni. Ehhez a klubtól minden segítséget megkap.

 

Salakmotor

 

A Nagyhalászi Speedway Ring idei versenyei 

 

Április 24: MACEC Kupa 1. forduló 
Május 21: Egyéni Európa-bajnoki kvalifikáció 
Június 11: Grand Prix kvalifikáció 
Július 9: Páros Európa-bajnoki elődöntő 
Szeptember 17: U19 Európa-bajnoki döntő 
Október 29: Magyar–szlovén bajnoki futam 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában