2022.04.09. 08:24
Végre ismét a Várkertben
A Supka Attila irányította Mezőkövesd a kisvárdaiak szombati ellenfele.

Mezőkövesd 20211212 labdarúgás NB1 NBI Mezőkövesd Kisvárda foto Nemzeti Sport Török Attila csapat öröm csapat öröm MESANOVIC JASMIN ASANI JASIR
Fotó: Török Attila
Közel egy hónap után ismét hazai környezetben léphet pályára a Kisvárda Master Good. Az élvonalbeli focibajnokságban szombaton a Mezőkövesd látogat majd a Várkerti Stadionba. A két együttes augusztusi és decemberi meccsét a mieink nyerték Kisvárdán és Mezőkövesden is 2–0-ra. A felső-szabolcsiak a harmadik helyen állnak, a borsodiak a tizediken, a két együttes között tizennégy pont a különbség.
Csakis a győzelem
Miként az ismert, a kisvárdaiak a legutóbbi fordulóban már 3–0-ra vezettek Székesfehérváron, végül 5–3-ra kikaptak. A kövesdiek 1–0-ra legyőzték a gyirmótiakat.
– Sajnos én is lebetegedtem, csak csütörtökön álltam munkába, de természetesen napi kapcsolatban voltam a csapattal – kezdte érdeklődésünkre Erős Gábor, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Nagyon fontos feladat volt a fehérvári mérkőzés kielemzése. Nem csak a hibákra hívtuk fel a figyelmet, hiszen voltak pozitívumok is, például három gyönyörű gólt szereztünk. Ezt le is zártuk és nincs más hátra, mint előre.
– Szombaton nem tudunk más eredményt elképzelni, mint a győzelmet – folytatta Erős Gábor. – Annak nagyon örülünk, hogy végre ismét itthon játszhatunk. Az utolsó öt meccsből négyszer idegenben léptünk pályára – előbb Zalaegerszegen, aztán a Ferencvárosnál. Utána fogadtuk a Gyirmótot, majd mentünk az MTK-hoz, legutóbb pedig Fehérvárra. Egyrészt nem kell utazni, másrészt jó hazai környezetben mérkőzni. Ráadásul itthon igen jó a mutatónk, mert nyolc meccset megnyertünk, van három ikszünk és egy vereségünk. Ez a mezőnyben a legjobb hazai mérleg, ezt tovább szeretnénk javítani.
Ismét lesznek hiányzók
– Tudjuk, hogy a Mezőkövesd számára nagyon fontos meccs lesz, de számunkra is az, igaz, mások a célok. A kövesdiek szeretnének minél jobban eltávolodni a kiesést jelentő helyek közeléből, mi pedig szeretnénk a dobogón zárni. A borsodiaknak az edzőváltás után volt egy jó szériájuk, majd jött egy komolyabb hullámvölgy. Úgy néz ki, hogy kezdenek kijönni a gödörből. Felszálló ágban vannak, és előszeretettel váltogatják a felállási rendszerüket. Mindenre a lehető legjobban igyekeztünk felkészülni, mert jó játékosokból álló csapat. Ám itthon nem gondolhatunk másra, csakis a győzelemre.
A szakvezető azt is elmondta, hogy ismét változik a védelem, mert a legutóbb kiállított Anton Kravcsenkó nem játszhat, és sajnos Herdi Prenga továbbra is maródi. Visszatér viszont Jasmin Mesanovics, aki fontos láncszeme a várdai gépezetnek. Ám aki a pályára lép, annak a maximumot kell kiadnia magából. Amennyiben így lesz, akkor itthon marad a három pont. ML
Labdarúgás: NB I.
31. forduló, péntek
ZTE FC–Budapest Honvéd lapzárta után
Szombat
Kisvárda Master Good–Mezőkövesd 14.45
Gyirmót FC Győr–Puskás Akadémia 17
Ferencváros-Debreceni VSC 19.30
Vasárnap
Paks–Újpest 14.30
MTK Budapest–Mol Fehérvár 17
Borítókép: Mesanovics (balra) a kövesdiek ellen mindkétszer eredményes volt | Fotó: nso/archív