Erőemelés

2022.05.20. 09:02

A peches Pácza ezüstjei

A mérkiek közül Szegi Attila a fiatalabbak között is bizonyított.

KM

A fekvenyomó bajnokságon részt vett mérkiek

Fotós: Mérk Kinizsi SE

A fekvenyomó bajnokságon részt vett mérkiek

Fotós: Mérk Kinizsi SE

Az idén már két bajnoki megmérettetésen vannak túl a Mérk Kinizsi SE versenyzői. Előbb a Békés megyei Vésztő adott otthont a RAW felnőtt fekvenyomó bajnokságnak. A mérki csapatot öten alkották, mert Rácz Dávid munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott elutazni, így nem védhette meg bajnoki címét. 

Másfél kiló döntött 

Az elsőséghez Pácza Norbert járt legközelebb, hiszen ugyanannyit teljesített, mint az első, ám 1,5 kilóval nagyobb testsúlya miatt végül a dobogó második fokára állhatott. A már masters1 korosztályú Szegi Attila a felnőttek között is megállta a helyét és a negyedik helyen zárt. A még junior korú Kovács Csaba, Erni Richárd és László Márk sem vallott szégyent a bajnoki mezőnyben. 

A kétnapos, debreceni RAW felnőtt erőemelő bajnokságon négy mérki vállalta a megmérettetést. Szegi Attila itt is az előkelő második helyen végzett, csupán 2,5 kilóval kevesebbet teljesített a győztestől. Rekordmezőny jött össze a 105 kilósoknál, hiszen huszonheten indultak. Köztük volt Serdült Csaba és Guti János, utóbbi felhúzásban remekelt. 

Megsérült a dereka 

Nem volt szerencséje Sipos Dávidnak (92 kg), hiszen guggolásban a harmadik kisérleténél megsérült. A fekvenyomást teljesíteni tudta, a felhúzás bemelegítését is elkezdte, de jelezte, hogy nem kockáztat, és feladta a versenyt. Remélhetőleg mihamarabb meggyógyul.

Erőemelés

RAW fekvenyomó bajnokság 

93 kg: 2. Pácza Norbert (180 kg) , 8. Erni Richárd (160 kg), 10. László Márk (145 kg) 
+120 kg: 4. Szegi Attila (170 kg), 5. Kovács Csaba (147,5 kg) 

RAW erőemelő bajnokság 

105 kg: 6. Guti János 722,5 kg (guggolás 267,5 kg, fekvenyomás 150 kg, felhúzás 305 kg), 13. Serdült Csaba 650 kg (212.5, 155, 282,5) 
+120 kg: 7. Szegi Attila 737,5 kg (270, 177.5, 290) 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában