NB III.

2022.05.06. 08:01

Felemás félidőket focizott a Kisvárda II. és a Sényő

A kisvárdaiak az első, a sényőiek a második játékrészben játszottak jobban és eredményesebben.

ML

Kisvárdán a duplázó Bíró Rolandot (középen) köszöntötték társai az egyik gólja után

Fotó: Ombodi Tamás

Egy győzelem, egy vereség. Mindkettő egygólos. Ez volt megyebeli csapataink eredménye a honi labdarúgás harmadik vonala Keleti csoportjának hétközi fordulóján. A győzelmet a hazai pályán játszó Kisvárda Master Good második számú csapata szállította a békéscsabai tartalék ellen. Az első félidő alapján úgy nézett ki, hogy magabiztos, sokgólos lesz a diadal, végül „csak” 3–2-re nyertek a mieink. 
– Valóban úgy indult a szerdai meccs, hogy biztosan nyerünk, hiszen 3–0 után is voltak lehetőségeink, így többgólos előnnyel is mehettünk volna szünetre – indította a beszélgetést Kocsis János, a kisvárdai csapat mestere. – Utána sajnos összehoztunk egy öngólt és végül, főként az utolsó húsz percet izgalmassá tettük. Az első fél­idő meggyőző teljesítménye után végül még szerencsénk is volt, hogy meg tudtuk tartani az eredményt. 

Két évvel fiatalabb az átlag 

– Azt látni kell, hogy a tavalyi szezonhoz képest legalább két évet fiatalodott az átlagéletkorunk. Most sok 2004-es, de még 2005-ös születésű fiatalunk is van. Minden bizonnyal ennek is köze van ahhoz, hogy a teljesítményeink nem olyan kiegyensúlyozottak, mint előtte voltak. Így aztán egy vereséget követően mindig fontos, hogy tudjunk javítani – így Kocsis János. 

Erre vasárnap ismét a várkerti pályán lesz lehetőség, ahol a Tiszafüred lesz a vendég. 
Előbb vagy utóbb minden sorozat véget ér. A jó és a rossz­ egyaránt. Előbbit zárták le Hidasnémetiben a Sényő-Carnifex focistái, mivel zsinór­ban öt győzelem után 2–1-re kikaptak. Igaz ehhez egy félidőnyi előnyt adtak a házigazdának. 

– Sajnos törvényszerű volt, hogy véget ér majd a szép szériánk, főként, mert nincs húsz–huszonöt fős keretünk – kezdte érdeklődésünkre Fiumei Viktor, a sényői edzőpáros tagja. – Ugyanazok játszanak meccseket és edzenek, s egy kicsit el is fáradtunk ebben a menetelésben. Az igazsághoz tartozik, hogy az első félidőben öregurasan fociztunk a langyos, csordogáló meccsen. Az első félidő vége előtt egy érdekes szitu után tizenegyesből kaptunk gólt. 

A ritmusváltás kockázata 

– Szünetben hármat cseréltünk, ritmust váltottunk és nekik estünk. Sajnos eredménytelenül, és az a játék magában hordozta a veszélyt, hiszen amikor eladtuk a labdát, a kontrákból életveszélyesek voltak a hazaiak. Várható volt, hogy ha a második félidő elején nem találunk kapuba, akkor gond lehet. Sajnos így is történt, megkaptuk a másodikat, ami döntőnek bizonyult. Igaz a ráadásban sikerült szépíteni, de vereség lett a vége. Fájó, hogy a három pont mellett három játékosunkat is elveszítettük vasárnapra. Bodó Gabi és Klepács Krisztián begyűjtötte az ötödik sárgáját, Fabu Márton pedig rúgást kapott a lábára – így Fiumei Viktor. 

Ami a vasárnapot illeti, a sényőiek is otthon játszanak, mégpedig a Putnok ellen. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában