Kézilabda

2022.05.06. 08:52

Gréta szintet lépne Kisvárdán

A Kisvárda leendő beállója Debrecenben már beleszagolt az élvonal levegőjébe.

BB

Sápi Gréta örömmel írt alá Kisvárdára

Fotó: kisvardaikezi.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, a következő szezonban öt új játékos csatlakozik a Kisvárda Master Good SE élvonalbeli csapatához, köztük Sápi Gréta, akire beállóposzton számít a szakvezetés. A 20 éves debreceni játékos számára nem volt kérdés, hogy sportoljon, hiszen szülei hobbiszinten kézilabdáztak, így a családban mindennapos volt a testmozgás. 

– Tíz éve, egy iskolai sportnapon választottak ki minket ikertestvéremmel, Bogival együtt, utána egy éven keresztül többféle sportágat kipróbáltunk, aztán a végén a kézilabda mellett döntöttünk – beszélt a kezdetekről Gréta. 

A Debreceni Sportiskolában ismerkedett meg a játék alapjaival, a DVSC-hez serdülőkorában került, ahol minden korosztályban az első osztályban játszott, illetve minden évben az NB II.-es felnőttmezőnyben szerepelt. Tehetsége már korán megmutatkozott, 2019-ben a magyar korosztályos válogatott tagjaként részt vett Bakuban az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, ahol csapatunk végül bronzérmet nyert. A tornán Gréta 10 góllal járult hozzá a sikeres szerepléshez. Az előző szezonban már a DVSC felnőttkeretével edzett, Köstner Vilmos, a Loki akkori vezetőedzője pedig négy mérkőzésen is nevezte a meccskeretbe. 

Meccsrutint szerzett 

– Nagyon élveztem a felnőtt­edzéseket, hatalmas kihívás volt, mert sokkal komolyabb munkát végeztünk, mint az utánpótlásban vagy az NB II.-ben. Erősebb védőkkel találtam magamat szembe, sokkal nehezebb volt jól helyezkednem, többet kellett küzdenem a labdákért. 
A Kisvárda leendő beállója az aktuális szezont az NB I./B-s Hajdúnánásnál tölti, gyorsan sikerült beilleszkedni új csapatába, amelyet a házi góllövőlistán elfoglalt második helye is bizonyít. 

– Azért jöttem ide, hogy minél több tapasztalatot, illetve meccsrutint szerezzek. Örülök neki, hogy játékommal a nánási csapat hasznos tagja lettem. Boldog vagyok, hogy megkeresett a Kisvárda, így újabb szintet léphetek, igyekszem meghálálni a bizalmat. 
Nem teljesen ismeretlen helyre kerül, hiszen a szabolcsiak csapatkapitányát, a szintén debreceni Karnik Szabinát jól ismeri, de a korosztályos válogatottakban együtt játszott Juhász Grétával és Mérai Majával is, a többiekkel pedig télen egy felkészülési mérkőzésen találkozott. 

Szabadidejében kirándul 

Jelenlegi csapatában a 17-es mezben játszik, de az eredeti mezszáma a 62-es. Annak idején ezt kapta, akkor még nem volt különösebb jelentősége. Mivel azonban az év második hónapjában, februárban született, névnapját pedig júniusban, tehát az esztendő hatodik havában ünnepli, ezért azóta ragaszkodik is hozzá. Elmondása szerint Kisvárdán is ezt a mezszámot választja majd. A végén azt is elárulta, hogy szabadidejében a város zajából kiszakadva legszívesebben kirándul és túrázik családjával. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában