2022.05.03. 14:36
Hazai közönség előtt szeretné lezárni a párharcot a Fatum
A Fatum-Nyíregyháza már szerdán véget vethet az Újpest elleni párviadalnak.
Vaida Beáta (18) 27 pontot szerzett Újpesten
Fotó: Dodó Ferenc
A szettek számát tekintve egy sima meccs volt a női röplabda Extraliga párviadalainak második körében. Az első és az ötödik helyért kiírt meccseken öt, a bronzsorozatban négy játszmára volt szükség. Csak a hetedik helyet eldöntő versengésben nyert egy csapat szettvesztés nélkül.
Nézzük a mieinket, azaz a Fatum-Nyíregyháza együttesét érintő meccset. Az ötödik helyért az Újpest az ellenfél, csütörtökön a Continental Arénában 3:0-ra nyertek a mieink. Vasárnap már sokkal nagyobb és izgalmasabb volt a küzdelem, hiszen kétszer is vezettek a lilák, sőt meccslabdájuk is volt, ám a döntő szettben a nyíregyháziak bizonyultak jobbnak és lépéselőnybe kerültek.
– Azt gondolom, hogy a küzdelemre panasz nem lehet – kezdte visszatekintését Horváth András, az UTE vezetőedzője, aki korábban a nyíregyházi csapatot is irányította.
– Nagyon sok labdát védekeztünk le, rengeteg nehéz szituációból álltunk fel és jöttünk vissza, de a negyedik játszma végi felelőtlenségünk, ami többször is előjött, megpecsételte a sorsunkat.
– Az első mérkőzés után azt mondtam a játékosaimnak, senkit ne tévesszen meg az, hogy csütörtökön 3:0-ra, láthatóan „könnyen” nyertünk otthon – vette át a szót Szasa Nedeljkovics, a Fatum-Nyíregyháza vezetőedzője.
– Az UTE szívós, hajtós együttes, amit hazai pályán bizonyított. Ebben a meccsben minden benne volt, ami egy ötszettes mérkőzésben benne lehet. Csapatom tartását mutatja, hogy kétszer is fordítani tudtunk vesztes helyzetből és végül drámai végjátékban győztünk. Most veszünk egy nagy levegőt és készülünk a szerdai harmadik találkozóra, melyen hazai közönség előtt szeretnénk lezárni a párharcot.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Röplabda: nők
Extraliga, döntő, 2. mérkőzés
Vasas–B.csaba 3:2 (25, –22, –26, 13, 8)
A párharc állása: 1–1.
Bronzmeccs, 2. mérkőzés
Kaposvár–Szent B. 1:3 (20, –15, –19, –19)
Az állás: 2–0 a Szent Benedek javára.
Az 5. helyért, 2. mérkőzés
Újpest–Fatum 2:3 (21, –19, 21, –26, –14)
Az állás: 2–0 a Fatum-Nyíregyháza javára.
A 7. helyért, 2. mérkőzés
Diósgyőr–MTK 0:3 (–19, –24, –18)
Az állás: 2–0 az MTK javára.