Mátészalka

2022.05.27. 11:43

Száz év sportsikereire emlékeznek Mátészalkán

A Mátészalkai Munkás Testgyakorlók Köre megalakulásának 100. évfordulóját ünnepli.

Fotós: Molnár Krisztián

Fotós: Molnár Krisztián

A centenáriumi év 2019-ben volt, ám a koronavírus-járvány nem engedte, hogy az egyesület olyan körülmények között emlékezzen, mint ahogy idén és kiváltképp pénteken, s szombaton teszi.

A programsorozat ugyanis ezen a hétvégén zárul. A színvonalas eseményeket péntek délelőtt sajtótájékoztató keretein belül vezették fel.

– A születésnapok mindig jeles ünnepek, ha centenáriumi év, akkor a legkiemelkedőbb – fogalmazott Torma Tamás egyesületi elnök. – Így van egyesületünknél is, amely 1919-ben kezdte meg működését. Ennek megfelelően 2019-ben indult a rendezvénysorozat, de a koronavírus-járvány miatt elhúzódott. Tavaly decemberben egy mérföldkő volt a száz év történetét feldolgozó könyv bemutatója, és a következő lesz a gála megrendezése. Úgy gondoltuk, hogy a mosolygó arcokat maszkkal eltakarva nem az igazi az ünnepség, ezért vártunk idáig. Bízom abban, a mögöttünk hagyott száz év sikerein felbuzdulva hétfőn is arra ébredünk, hogy tovább kell tevékenykednünk.

Kovács Sándor egyéni országgyűlési képviselő szerint a sport egyik legfontosabb velejárója közösségi élmény. Mint mondja, az MMTK száz éven keresztül jelentett valamit Mátészalka közösségének, jelent valamit azoknak, akik ebben az egyesületben valamilyen sportágban jeleskedtek. Ez azért fontos, mert szerinte a mai társadalomból hiányzik a közösség összetartó ereje.

Az egyesület jelenleg nyolc aktív szakosztállyal működik (labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz, a karate három szakága, cselgáncs, úszás). Ezek egyik jeles képviselője, Kocsán Petra is jelen volt a sajtótájékoztatón. A 24 éves, 41-szeres válogatott labdarúgó Mátészalkán kezdte a pályafutását, később Budapesten folytatta, jelenleg a Hoffenheim játékosa.

– Mindig jó érzés hazatérni, különösen, ha ilyen jeles eseményt ünnepelhetünk. Sok szép emlék fűz a klubhoz. Nem véletlen, hogy szerelmese voltam a sportágnak, hiszen nagypapám, Kocsán Gábor és édesapám is szép eredményeket ért el a mátészalkai klubban, viszont ha annak idején nem jön be az óvodába Virovecz Pali bácsi, és kérdezi meg, hogy ki akar labdarúgást játszani, most nem ülök itt – árulta el a fiatal futballista.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke Baracsi Endre vette át a szót, aki kiemelte, ha egy klub felnevel egy válogatott sportolót az jó visszaigazolása a szakmai munkának. Szerinte fontos, hogy legyenek Petrához hasonló példaképek, akik megmutatják a fiataloknak, mit érhetnek el, ha komolyan veszik az adott sportágat.

– Köszönöm Petrának, hogy fontos tartja képviselni ezt a közeget, ahonnan. Biztos vagyok benne, hogy ez nagy lökést ad a gyerekeknek. Lehet, néhány év múlva azt mondja valaki, „ha akkor nincs itt Petra, akkor most nem lenne válogatott játékos” – fogalmazott Baracsi Endre.

Az egyesület pénteken „Száz év sporttörténete” néven szakmai rendezvényt tartott, egész nap sportágbemutatókat rendez a város iskoláiban, egyesülettörténeti kiállítást nyit meg, este gála keretein belül kitünteti az klub életében fontos szerepet játszó sportolókat, sportvezetőket, támogatókat. Szombaton emléktáblát avatnak, jubileumi labdarúgó-kupát bonyolítanak le, zárásként pedig az érdeklődők az MMTK sportlegendáitól hallhatnak élménybeszámolót pályafutásukról, mátészalkai emlékeikről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában