Szpari

2022.05.08. 18:57

Végre ismét nyert a Szpari

Az első félidőben nem érződött igazán, hogy a Szpari ellenfele, a békéscsabai csapat a tabellán még veszélyes helyen tanyázik.

A másodosztályú focibajnokság vasárnapi meccsén a házigazda Szpari veszélyesen kezdett. Yasin Hamed előbb lábbal veszélyeztetett, majd fejese nyomán a kapufáról pattan ki a labda. Azt követően újra helyzetbe került, de azt is elpuskázta. Nem úgy Vass Patrik, az az első negyed órához közeledve már bevette a csabaiak kapuját. Alig később Fejér Béla bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy nem változzon az eredmény. Aztán kiegyenlített volt a játék, a félidő hajrájában viszont két szöglet után is növelhette volna előnyét a Spartacus.


Szünet után  támadóbban léptek fel a vendégek, majdnem sikerrel. Ennek a játékrésznek a tizenötödik perce is hozott gólt. Gresó Mátyás második gólpasszát könyvelhette el, mert szögletét Lukács Raymond a saját kapujába fejelte. Nem sokkal később Jánvári Gábor hiába fejelt a hálóba, a játékvezető lökés miatt kifelé adott szabit. Ami késett nem múlott, mert Hamed végre bevette a csabai kaput. Ezzel eldőlt a mérkőzés sorsa. Még adódtak hazai lehetőségek, de a háló már nem rezdült. Így hét győzelem nélküli meccs után újra három pontot szerzett a Szpari. Teljesen megérdemelten.
 

Labdarúgás: NB II., 36. forduló


Nyíregyháza Spartacus-Békéscsaba 3–0 (1–0)


Balmazújváros, 300 néző, v.. Rúsz (Varga, Sinkovicz)

Nyíregyháza Spartacus: Fejér – Szokol, Gengeliczki, Jánvári, Debreceni, – Vass, Sigér, Paku, Gresó – Hamed, Kovács. Vezetőedző: Feczkó Tamás

Békéscsaba: Winter – Puskás, Bora, Hodonicki, Farkas – Sipos (Zvara, a szünetben), Máris, Kitl, Szabó (Mikló, a szünetben) – Lukács, Horváth.  Vezetőedző: Brlázs Gábor

Gól: Vass P. (15.), Lukács (60. – öngól), Hamed (70.)

15. perc:  Paku passzával  Gresó  húzott el a bal oldalon, laposan centerezett,, a jókor érkező Vass pedig nem hibázott, 1-0.

60. perc: Gresó bal oldali szögletét Lukács a rövid sarokról a saját kapujába fejelte, 2-0.

70. perc: Paku önzetlenül passzol balra a tizenhatoson belül, az üresen érkező Hamed pedig 8 méterről a hálóba passzolt, 3-0.

Címkék#Szpari

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában