Atlétika

2022.06.26. 20:59

Arannyal kezdtek, arannyal zártak

Nyíregyházi bajnoki címek és érmek az atléták országos bajnokságán

Minden napra egy tojás. Nem is akármilyen, aranyszínű. Ez volt a Nyíregyházi Sportcentrum atlétáinak produkciója a hosszú hétvégén, a 127. országos felnőtt  bajnokságon. Az első elsőséget pénteken Helebrandt Máté szállította, aki magabiztosan nyerte a 5 kilométeres gyaloglást, ezzel megadta  az alaphangulatot.
A szombat változatos volt a  budapesti Lantos Mihály Sportközpontban  pályán, hiszen a kánikulát szakadó eső is színesítette, megnehezítve a versenyzők dolgát.
Drámai küzdelmet hozott a férfi magasugrás fináléja. Az idén 222 centiméterig eljutó Bakosi Péter  két sikeres kisérlet után (208, 212) miatt nem bírt a 216-al, így a második helyen végzett a szintén 212-ig jutó Horvát Csaba mögött, aki több kisérlete miatt nyert.
Nem sokkal később jött a gyógyír mégpedig a női hármasugrás, amelyben két nyíregyházi indult. Nyisztor Petra a negyedik hármasával az élre ugrott, az utolsó előttivel pedig bebiztosította a győzelmét, így a Nyíregyházi Egyetemen megszerzett diploma után ismét volt miért büszkének lennie.  Klubtársa dr. Abiwu-Türk Bettina szintén idei legjobbjával a hatodik helyen zárt.

Ezüsttel indult a vasárnap, hiszen a női diszkoszvetésben a békéscsabai Márton Anita biztosan érvényesítette a papírformát és nyert Kerekes Dóra előtt. A férfi hármasban Pál Robin a hatodik kisérletével ugrotta a legnagyobbat és bosszantóan mindössze 4 centivel csúszott le a dobogóról. És jött egy szép duplázás, mégpedig a  férfi diszkoszvetésben. A  berlini Európa-bajnokságra készülő Szikszai Róbert esélyeshez méltóan nyert, a dobogó második fokára klubtársa, a már csak úgymond kedveltetésből és az atlétika iránti szeretetből edző és versenyző Káplár  János végzett.
Miként a kezdés, a zárás is aranyos volt, amiről a súlylökő Tóth Balázs gondoskodott. Vasárnap késő délután az ötödik körig mindössze három centivel vezetett a rivális Kovács László előtt, aztán bekapcsolta  a rakétákat és egy 17 méter feletti kisérlettel megerősítette első helyét. És még nem volt vége, mert az utolsó lökésével még rá tett az eredményre öt centit.
 

Borítókép: Tóth Balázs a fedett pálya után szabadtéren is bajnok | Fotó: Mán László

 

A nyíregyháziak eredményei:
5 ezer méteres gyaloglás: 1. Helebrandt Máté (19:47.52), 2. Venyercsán Bence (Hondvéd) 20:17.45, 3. Bagdány Tomasz (TSC-Geotech) 20:52.18.
Magasugrás: 1. Horváth Csaba (Ikarus BSE) 212, 2. Bakosi Péter 212), 3. Török Gergely (DSC-SI) 202.
Hármasugrás: 1. Galambos Tibor (FTC) 16.16, 2. Szenderffy Dániel (VSD) 15.67, 3. Iván zsombor (DSC-SI) 14.94, 4. Pál Robin (14.90)
Diszkoszvetés: 1. Szikszai Róbert  (61.37), 2. Káplár János (54.47), 3. Csontos Márton (BSC 54.16).
Súlylökés: 1. Tóth Balázs 17.50, 2. Kovács László (Ikarus) 1996, 3. Fischer Márk (SZVSE) 16.84.
Nők
Hármasugrás: 1. Nyisztor Petra 12.94, 2. Áts Viktória(TSC-Geotech) 12.76, 3. Hoffer Krisztina (TSC-Geotech) 12.41, 6. Dr. Abiwu-Türk Bettina (11.67)
Diszkoszvetés: 1. Márton Anita (Békéscsaba) 56.07, 2. Kerekes Dóra (51.59, 3. Váradi Krisztina (Maximus SE) 46.07.

Címkék#atléitka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában