Kisvárda Master Good

2022.06.30. 17:30

Fergusontól is tanult a Kisvárda mestere

Török Lászlónak összetett feladatokat kell teljesítenie a nemzetközi kupán induló csapatnál.

Molnár Krisztián

Török László már megtartotta az első edzést a kisvárdai csapatnak

Fotó: klub

Korábban még csak sajtóinformációk szóltak arról, hogy Török László lesz a Kisvárda Master Good vezetőedzője, kedden aztán hivatalossá vált, hogy a korábban Kecskemétről már ismert tréner veszi át az NB I. előző szezonjában ezüstérmet szerzett csapat irányítását. Az 52 éves szakembert Kisvárdán sem kell bemutatni, hiszen az elmúlt fél évben már a szabolcsiaknál dolgozott. 

– Az akadémián már két évvel ezelőtt képbe kerültem, ám akkor családi okok miatt nem tudtam elvállalni a feladatot – mondta el lapunknak Török László. 

– Ez teljes embert igénylő munka, ide kell költözni Kecskemétről. Tavaly novemberben újra megkerestek, ekkor örömmel fogadtam el a lehetőséget, és január 5-én munkába álltam az U19-es csapat edzőjeként. A felnőtt vezetőedzői ajánlat váratlanul ért. Pletykaszinten hallottam róla korábban, de akkor bárki kérdezett, nem tudtam konkrétummal szolgálni, hiszen még nem tárgyaltam erről, nem ismertem a terveket. Nemrég aztán Révész Attila sportigazgató felhívott, hogy gondolkodik ilyen felállásban, van még más is a kalapban, de mit szólnék hozzá, ha így döntene. Végül ilyen felállású szakmai stáb mellett tette le a voksát. 

Jól ismeri az alapelveket 

A korábbi NB I.-es futballista húsz éve lett edző, az akkor kieső helyen álló Kecskemét az ő irányításával benn maradt az NB II.-ben. Később az élvonalban is ült a Bács-Kiskun megyei egyesület kispadján, volt szakmai igazgató, valamint vezetésével tizenöt kiemelt akadémia közé került a kecskeméti. Utóbbi feladatokban nagy segítségére volt, hogy a pro licences képzés szakmai gyakorlatát a Manchester Unitednél tölthette a legendás Sir Alex Fergusonnál. Mindezek mellett a mostani az egyik, ha nem az eddigi legjelentősebb megbízatása. 

– Ezüstérmes csapatról beszélünk, nagy megtiszteltetés, hogy ennek a gárdának az élére állhatok – ismerte el a szakember. 

– Nagyszerű a szakmai stábunk, mindenki az akadémiáról került ide, egyedülálló belső építkezés megy végbe. A kisvárdai filozófiai alapelvek nem álltak messze tőlem, mert ezek mentén dolgoztunk az akadémián, és ezeket betartva megyünk is tovább. A szakmai stábon belül leosztottuk a feladatokat, minden rajtam megy át, a végső szót én mondom ki. Feladatom többek között a fiatalok egyéni képzése és beépítése, játékperceik megfelelő kezelése úgy, hogy ne szenvedjen kárt az első csapat. Komplex a feladat, én szeretem, hogy van vezetőedzői és menedzsertípusú része is. 

Már a kazahokra is készülnek 

Török László U19-es edzőként az U17-esek munkáját is figyelte és segítette az utóbbi időben. A két korosztály januártól a bajnokság kezdetéig majdnem két hónapon át együtt dolgozott. A vezetők úgy döntöttek, hogy az U17-es osztályozókra újra álljon össze ez a stáb, így nyolc-tíz szakember dolgozott azért, hogy a csapat a legmagasabb osztályba jusson. A kihívást teljesítette a VLA, a tréner ezek után csatlakozott a felnőttekhez, akikkel csütörtöktől Ausztriában ismerkedhet meg még jobban. 

– Mindannyiunknak nagyon jól jön az edzőtábor – szögezte le. 

– Megvan a mindenre kiterjedő felkészülési program, az edzések mellett tíz nap alatt négy erős csapattal játszunk. Ez már felkészülés az Európa Konferencia Ligára is. A nemzetközi kupaszereplés folyamatosan középpontban van, minden jellegű információt összeszedünk, elemezzük az ellenfelet. A legapróbb részletekig tisztában kell lennünk azzal, milyen együtteshez utazunk. 

A Kajrat Almati elleni párharcig három hét van hátra, addig több új játékost is be kell építenie a szakmai stábnak. Mint ismert, Dombó Dávid, Claudiu Bumba, Lazar Csirkovics és Herdi Prenga elhagyta az együttest, az alapemberek pótlásán pedig folyamatosan dolgozik a klub vezetősége. Kapus pozícióba az erdélyi Hindrich Ottó érkezett, már becsatlakozott a munkába két belső védő, Széles Imre és a szerb Milos Vranjanin is. Széles ismerős lehet a kisvárdai szurkolóknak, ugyanis az előző idényben 18 NB I.-es bajnokin volt kezdő a Gyirmót futballistájaként. A 26 éves, 196 centis labdarúgóval kapcsolatban érdekesség, hogy 2017-ben Várdán játszotta pályafutása első idegenbeli NB II.-es, tavaly augusztusban pedig az első idegenbeli élvonalbeli meccsét is. 

Bővítik a repertoárt 

A tervek szerint az eddig bejelentett és a várható újabb játékosok csatlakozásával a jövőben is meghatározó csapat lesz a Kisvárda. 

– Mindenki azt mondja, hogy ezt az eredményt már nem lehet überelni, bárki jön edzőnek, csak bukhat vele – fogalmazott a mester. 

– Ez valóban csodás eredmény, de a következő idényben is a maximumot kell kihozni a csapatból. Az én és a stábom feladata, hogy folyamatosan bővítsük a taktikai repertoárunkat, az eddig jól működő elemeket még jobbá tegyük. A távozók oszlopos tagjai voltak a csapatnak, de a vezetőség folyamatosan tárgyal, érkeztek már játékosok, és fognak is még. Az eddig szerzett információk alapján nagyon erős labdarúgók csatlakoznak hozzánk, az persze mindig a tétmérkőzéseken dől el, hogy egy-egy új játékos valóban erősítés-e. Azt mindenesetre mondhatom, hogy az eddig érkezett futballistákkal kapcsolatban bizakodóak lehetünk. A támadószekcióba két játékos van képben, ha valamelyiküket sikerül megszerezni, akkor kész lehet a keret, és Kisvárdának újra erős csapata lesz! 

Edzőtábor

Vorau (Ausztria), június 30. – július 9. 

Július 2.: Kisvárda–Hajduk Split (horvát) 
Július 4.: Kisvárda–FC Universitatea Craiova (román) 
Július 5.: Kisvárda–AEK Larnaca (ciprusi) 
Július 8.: Admira Wacker (osztrák II.)–Kisvárda 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában