Jegyzet

2022.06.16. 07:27

Kezdem kapiskálni

MOLNÁR KRISZTIÁN

Fotó: szon.hu

„Te nem tudhatod, milyen az igazi foci”. A kilencvenes években született magyar futballbarátok sokszor hallhatják ezt a mondatot. Való igaz, nem láthattam Puskást, Bozsikot, Albertet, Törőcsiket, Nyilasit vagy Détárit – hogy csak néhány nagy nevet említsek –, világbajnokságon még nem szurkolhattam a válogatottamnak, de arra is 2016-ig kellett várnom, hogy labdarúgó Európa-bajnokságon felcsendüljön a magyar Himnusz. 
Akkor azonban elindult valami. Aligha várta bárki, hogy a lesajnált magyarok Franciaországban csoportelsőként jutnak a kontinensviadal legjobb 16 csapata közé, álmainkban sem gondoltuk, hogy tavaly nyáron az utolsó pillanatig esélyünk lesz ugyanerre a torna legerősebb kvartettjében, az elmúlt két hétben látottak pedig már tényleg csodaszámba mennek. 

Merthogy halálcsoportból idén is jutott, kis nemzeti csapatunk a Nemzetek Ligája élvonalában három korábbi világbajnokkal, vagyis az Eb-győztes Olaszországgal, a döntős Angliával és az újra egyre nagyobb reményeket dédelgető Németországgal került össze. Ha már az élet így hozta, mutassuk meg a világnak, hogy ebből is ki tudunk hozni valami szépet! 

Egy-két alkalommal lehet szerencséje egy csapatnak, de hét gól nem a véletlen műve, a hét pontot sem a szél fújta össze és a számtalan gyönyörű megoldás is annak köszönhető, hogy Marco Rossi együttese nem rombolni akarja az ellenfél játékát, hanem – a kétségkívül stabil védekezés mellett – játszani próbálja a futballt. Kifogásokat persze mindig lehet találni. A Nemzetek Ligája valóban nem a legfontosabb versenysorozat, azt is elhiszem, hogy több válogatott a világbajnokságra hangol, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy a kiváló játékosokkal felálló angoloknál a „tesztüzembe” belefér az elmúlt kilencvennégy év legsúlyosabb hazai veresége. 

Nem tudom, hogy a jelenünk legjobbjairól hogyan fogunk beszélni negyven év múlva, csak remélem, hogy egyszer világbajnokságra is kijutunk és bízom benne, állandósul az elmúlt napokban látott eredményes játék. Addig is, örüljünk annak, hogy végre a honfitársainktól is láthatunk jó focit, és kifogások nélkül szurkoljunk a magyar válogatottnak! 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában