Strandkézilabda

2022.07.07. 11:13

III. Hun-Beach: „a fülcimpájánál volt mindenkinek a szája csücske”

A június közepi utánpótlás torna után újra strandkézilabdázókkal telt meg az Aquarius Élmény és Parkfürdő homokos pályája, sőt, a korábbi egy helyett most már két pályán, párhuzamosan strandkézilabdáztak a résztvevők. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabda Szövetség által szervezett III. Hun-Beach tornán három korosztályban (U-14, serdülő és felnőtt) összesen húsz csapat lépett pályára.

A megye keleti szegletéből, Csengerből érkezett Nyíregyházára a Kelet Bestiák alakulata. A torna tapasztalatairól a Csengeri VKC elnöke, Balogh Attila nyilatkozott.

– Még kora tavasszal, egy terembajnoki mérkőzésen kaptuk az invitálást Tarnavölgyi Gergőtől, a torna egyik szervezőjétől. Már akkor felvetettem az ötletet a csajoknak, akik egy kicsit ódzkodva fogadták a lehetőséget, de ahogy közeledett a nyár, annál jobban várták a versenyt. A lányoknak az egyik legfontosabb kérdés volt, hogy milyen mezben legyenek, mert ugye muszáj csinosnak lenni... Nekem azonban fontosabb volt, hogy legyen labdánk, amivel gyakoroljunk. Sikerült is beszereznünk hivatalos strandkézilabdákat, és tudtunk is egyet edzeni a csengeri kollégium strandröplabda-pályáján, amit ezúton is köszönünk Barcsay István igazgatónak – mondta Balogh Attila, majd rátérve a tornára hozzátette: a miliő, a sok medence, a csúszdák, a büfék, a dj, a sok ismerős, a kedves és segítőkész szervezők, mind-mind olyan hangulatot teremtettek, hogy mindenkinek a fülcimpájánál volt egész nap a szája csücske.

– Összességében szuper rendezvény volt, jövőre is eljövünk – zárta a Csenger VKC elnöke, a Keleti Bestiák felkészítője, Balogh Attila.

Balkány egy U-14-es és egy serdülő csapattal képviseltette magát a strandkézilabda tornán.

– A júniusi utánpótlás tornán a legfiatalabbak már kipróbálhatták a strandkézit, most pedig már a serdülő lányaink is tudják, milyen homokban, napsütésben, zenei aláfestéssel kézilabdázni. Azt gondolom, jó móka a terem után a strandon, strandolva sportolni, kézilabdázni. Edzőként azt látom, hogy a nyári kikapcsolódás része lehet az ilyen jellegű torna, ahol új barátságok kezdődnek, jól érzik magukat a gyerekek, de mégis csak a sport, a mozgás van a középpontban. Remélem sikerült „megfertőzni” a gyerekeket ezzel a számukra új dologgal, és mostantól rendszeres résztvevői leszünk a megyei strandkézilabda tornáknak. Köszönjük a szervezők és a közreműködők a munkáját, szuper napot varázsoltak a gyerekeknek – összegezte tapasztalatait Kereskai Adorján, a balkányiak csapatvezetője.

A megyehatáron kívülről is érkeztek csapatok a III. Hun-Beach-re, az egyik ilyen a tiszaföldvári alakulat volt. A vezetőjük, Nagy Imre a következőket mondta a verseny után.

– Beugróként jöttünk egy fiatal csapattal, így az eredményesség szempontjából különösebb elvárásaink nem voltak, éppen ezért örültünk nagyon a második helyezésnek. A gyerekek és a szakmai stábunk is remek szervezéssel találta szemben magát, ami minőségi ellátással és körülményekkel párosult, nagy élmény volt a fürdőt is megismerni. Az a tervünk, hogy jövőre is eljövünk – értékelt Nagy Imre.

A torna külön érdekessége, hogy Romániából, a Szatmár megyei Kálmándról is érkezett egy csapat Nyíregyházára, a III. Hun-Beach tornára.

 

Eredmények, támogatók

Női felnőtt: 1. helyezett: TSE Csajok (Tiszavasvári), 2. helyezett: Goal Diggers (Miskolc), 3. helyezett: Kemény Mag (Kállósemjén), 4. helyezett: Keleti Bestiák (Csenger); Gólkirálynő: Horváth Fruzsina (Miskolc), Legjobb kapus: Balázs Dorina (Tiszavasvári)

Férfi felnőtt: 1. helyezett: Hajdúnánási Etil Alakulat, 2. helyezett: Erős Pisták (Miskolc), 3. helyezett: Sárospataki TC, 4. helyezett: Kisvárdai KC, 5. helyezett: Tiszavasvári ALL STAR SC; Gólkirály: Ötvös Tamás (Hajdúnánás), Legjobb kapus: dr. Vattay Gergely (Miskolc)

Leány U-14: 1. helyezett: Tiszavasvári SE, 2. helyezett: Little MAFC (Mezőtúr), 3. helyezett: Balkányi ISE, 4. helyezett: KézisuliSokk (Kálmánd); Gólkirálynő: Osvai Réka (Tiszavasvári), Legjobb kapus: Gáll Veronika Angyalka (Tiszavasvári)

Leány serdülő: 1. helyezett: Labdababák (Miskolc), 2. helyezett: MAFC (Mezőtúr), 3. helyezett: Balkányi ISE; Gólkirálynő: Fehér Renáta (Mezőtúr), Legjobb kapus: Pásztor Netti (Miskolc)

Fiú serdülő: 1. helyezett: Kazincbarcikai KSE, 2. helyezett: Tiszaföldvár SE, 3. helyezett: Kisvárdai KC, 4. helyezett: GH-sok (Miskolc); Gólkirály: Orosz Olivér, (Kazincbarcika) Legjobb kapus: Demeter Bence (Kisvárda)

Támogatók: Nyíregyházi Sportcentrum, Borostyán Étterem Kft., Sóstó-Gyógyfürdők Zrt., Zsoldos Security Kft., Alanex Kft., dr. Gyimesi Lola, Kákos Dávid fotós, dj. Somogyi Ádám

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában