Helyi sport

2022.07.13. 15:09

Az edzőt váltó Ibrány is készül már a szezonra

A Balkány magasabb osztályú szlovák csapat ellen is pályára lép.

A Balkány és a Csenger is elkezdte a munkát Fotó: Pusztai Sándor

Rohamosan közeleg a rajt, augusztus 13-án indul a Nyír-Wetland megyei I. osztályú bajnokság, amikor a csapatok ismét pályára lépnek a bajnoki pontokért. Ezért a nyári pihenőt követően a közelmúltban munkába is álltak csapataink. A Balkány volt a legfrissebb, Mirgai László csapata már múlt hétfőn munkába állt. A rutinos mester azonban nem a megszokott környezetükben dirigálta az első foglalkozásokat, hanem Nagykállóban, mert második otthonukat a szakolyi pályát füvesítés miatt júliusban nem használhatják. A csapat szerdán már le is játszotta első felkészülési mérkőzését, Nyírbátorban a Nagyecsed volt az ellenfele.

Csengerben változatlan a keret

– Ezen kívül még hat mérkőzés vár ránk a rajtig, valamint a hónap végén két napot töltünk Szlovákiában, ahol megmérkőzünk az NB III.-as Szminával. Keretünk nagy része megvan, két játékossal még tárgyalunk, terveink szerint tizenhat mezőnyjátékossal és két kapussal vágunk neki a pontvadászatnak – mondta Mirgai László, aki azt is elmondta, hogy a megyei NB I.-es futsalcsapatok megnehezítik a játékosok igazolását. 
A Csenger ugyan két vereséggel búcsúzott az előző szezontól, Barcsay Istvánék azonban már nem foglalkoznak a múlttal, előre tekintenek és megújult erővel kezdték meg felkészülésüket a közelgő rajtra.
– Szinte változatlan kerettel kedden kezdtünk el az edzéseket. Ketten távoztak tőlünk, érkezik viszont a kisvárdai utánpótlásból Nyéki Kevin, valamint Kállósemjénből a balhátvéd Mészáros Tamás, pár játékossal még tárgyalásban vagyunk, remélhetőleg sikerül megegyezni velük a határidő lejárta előtt – mondta Barcsay István, a Csenger edzője, majd rátért a programjuk ismertetésére. – Heti öt alkalommal találkozunk, hét közben tréningezünk, hétvégén pedig edzőmérkőzések szerepelnek a programunkban. Megmérkőzünk a Csengersimával, a Nyírmeggyessel, az Újfehértóval és a Pusztadaróccal.

Emléktornán is játszanak

Öt szezon után távozott az ibrányi kispadról Kiss Tamás, így a következő szezonnak új edzővel vágnak neki, a szakmai munkát a jövőben Kató István irányítja. A szakember nem ismeretlen terepre érkezett, az együttest korábban már dirigálta az NB III.-ban.
– Múlt pénteken kezdtünk, heti négy edzéssel készülünk, a heteket pedig edzőmérkőzésekkel zárjuk. Megmérkőzünk többek között a Tokajjal, a Tiszakanyárral, a hónap végén pedig részt veszünk Tiszavasváriban a Bohács Sándor emléktornán – fogalmazott Kató István.
Ami a játékosmozgást illeti, a tréner elmondta, hogy nyolcan távoztak tőlük, két játékossal már megegyeztek, ezenkívül több játékossal még tárgyalásban vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában