Kisvárda Master Good

2022.07.06. 11:34

Szabálytalanul szerződtetett játékos? – A Kisvárda reagált a románok vádjára

Az Universitatea Craiova 1948 panaszt tett a FIFA-nál, mert a klub álláspontja szerint Dominik Kovacicot szerződés köti.

A szurkolók Kisvárda-mezben láthatják Dominik Kovacicot az Európa-konferencialiga-mérkőzéseken

Fotó: kisvardafc.hu

A Kisvárda Master Good múlt pénteken jelentette be a horvát Dominik Kovacic szerződtetését, amire reagálva a belső védő előző klubja, a román Universitatea Craiova 1948 közleményt jelentetett meg. Ebben az állt, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA) fordulnak panasszal, ugyanis szerintük Kovacicnak 2024-ig érvényes szerződése van, míg a Kisvárda álláspontja szerint szabadon igazolhatóként érkezett a játékos.

A történtekre először reagált a magyar klub.

„Dr. Róka Géza, klubunk nemzetközi ügyekért felelős vezetője elmondta, klubunk szándékosan nem kommentálta ezt a hírt, mert, mint mindig, ezúttal is körültekintően jártunk el – áll a Kisvárda közleményében.Átigazolási ügyekben manapság a klubok hibázási lehetősége szinte a nullával egyenlő a nemzetközi ügymenet miatt, a FIFA elé csak olyan transzfer kerülhet, amely teljesen egyértelmű. A híresztelésekkel ellentétben a tény az, hogy a Román Labdarúgó-szövetség hétfőn délután első kérésünkre kiadta a játékos nemzetközi játékengedélyét. Ez nem történhetett volna meg, ha klubunk bármiféle szabálytalanságot elkövetett volna a futballista szerződtetésekor. Új játékosunkat, Dominik Kovacicot szurkolóink csapatunk színeben láthatják az Európa-konferencialiga-mérkőzéseken.”

Kovacic a Kisvárda keddi, AEK Larnaca elleni felkészülési mérkőzésen (2–2) mutatkozott be új csapatában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában