Úszás

2022.07.13. 17:34

Úszásban is minden jó, ha a vége jó

Barna Bianka a váltóra nagyon összekapta magát, a világbajnoki csapatnak is tagja.

Parádésan szerepeltek a magyar fiatalok az elmúlt héten a romániai Otopeniben rendezett ifjúsági úszó-Európa-bajnokságon. Az éremtáblázaton az élen zárt a magyar csapat (hat arannyal, öt ezüsttel és három bronzzal), amelynek tagja volt Barna Bianka Dorottya, a Nyíregyházi Sportcentrum tehetsége.

Három középdöntő
Bia 50, 100 és 200 mellen a várt időktől elmaradva a középdöntőkig jutott. A zárónapon viszont a dobogóra állhatott, hiszen tagja volt a 4x100 méteres női vegyes váltónak, amelyik a második helyen ért célba.
A versenyen ott volt mestere, Urbin Tamás, a sportcentrum szakágvezetője, edzője.
– Minden jó, ha a vége jó – kezdte tanítványa szereplésének értékelését Urbin Tamás. – Az egyéni számokban elmaradt a legjobbjaitól, így csak a középdöntőkig jutott, ami reális volt. A legfájóbb a száz mell volt, hiszen a váltó miatt arra fektettük a hangsúlyt. Abban többet várt magától, és én is többet vártam tőle. Szombaton úszta az egyénit csalódást jelentő idővel.

Remek idővel zárt
– Vasárnapra viszont nagyon összekapta magát, és bizonyította, hogy képes a jó időre és eredményre. Ezért a junior-világbajnokságon induló csapatnak is tagja. Az az idő, amit a váltóban úszott, az már egyéni rekordot jelentene, ám mivel repülőrajttal indult, nem hitelesíthető. Egyébként Bia az ifjúsági korosztályban elsőéves volt – így Urbin Tamás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában