Kisvárda Master Good

2022.08.04. 21:05

A kérdőjeles gól után nem volt kérdés – kikapott a Kisvárda Moldéban

Az Európa Konferencia Ligában szereplő Kisvárda Master Good sokáig jól tartotta magát a Molde vendégeként, a norvégok mégis nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz.

Az első félidőben még stabilan védekeztek a fekete mezes kisvárdaiak

Fotó: Móricz Csaba

Egy csapat, amely 17 tétmérkőzés óta veretlen, vezeti hazája bajnokságát, kiváló játékosokat adott a futballvilágnak, és melynek nevét már nem egyszer hallhattunk valamilyen európai kupasorozat kapcsán. Ez a Molde FK, amelynél úgy gondolkodtak a csütörtöki mérkőzés előtt, hogy a párharc sorsa csakis a saját kezükben van.

Nem sok minden szólt a kisvárdaiak mellett, ha csak az nem, hogy az Európa Konferencia Liga előző körében is a szabolcsiak ellenfele volt az ismertebb együttes, Török László fiai mégis magabiztosan abszolválták a párharcot.

Várható volt, hogy az utóbbi időben remek formában futballozó Molde nekiront a Várdának, két perc leforgása alatt kétszer is eljutott a vendég tizenhatosig és már veszélyes lövést is bemutatott. Hej Viktorékat azonban nem ijesztette meg a norvég gárda erős kezdése, az ötödik percben már a Kisvárda is felépített egy szép támadást és pontos utolsó passzal meg is szerezhette volna a vezetést. Nem ez volt az egyetlen momentum, amit feljegyezhettünk, ugyanis a magyar ezüstérmes az első fél órában többet birtokolta a labdát, türelmesen alakította ki akcióit és kreatívabban futballozott ellenfelénél.

Mint azt megszokhattuk, Anton Kravcsenkóék csütörtök este is fegyelmezetten védekeztek, a párharcokba határozottan álltak bele, így elbizonytalanították a hazaiakat. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a harmincadik perctől a Várdának kellett állnia a sarat, ekkor a maroknyi kisvárdai delegáció a lelátóról jól hallható támogatást adott a pályán lévőknek – Artem Odincovtól nem is volt szükség bravúrra.

A fordulást követően egyértelműen ritmust váltott a Molde, nagy nyomást helyezett a vendéggárdára, s bár a 63. percben megérdemelt gólt szerzett, mégis nevezhetjük szerencsésnek a találatot, pláne úgy, hogy Etzaz Hussain nagyon lesgyanús helyzetből lőtt a kapuba. Százszázalékosan egy kameraállásból sem lehetett megállapítani, hogy a passz pillanatában hol volt a gólszerző, de úgy tűnt, hogy a gólvonal és közte csak Kravcsenko állt.

A kapott gól után igyekezett kezdeményezőbb lenni a Kisvárda, ám a 70. perchez érve sajnos azt is megállapíthattuk, hogy lassult a magyar csapat játékosainak reakcióideje. A fáradtság és a nagyobb kockázatvállalás több teret adott a norvégoknak. A hazai csapat egész meccsen nagyon agilis támadója, az elefántcsontparti David Fofana hihetetlen szóló végén növelte az előnyt, ami benne maradt a kisvárdai védők fejében és a következő akciót sem tudták kivédekezni (3–0).

Noha sokáig egyenrangú partnert volt a Várda, a jövő csütörtöki visszavágóra kevés esélye maradt.

Labdarúgás: Európa Konferencia Liga, 3. selejtezőkör, első mérkőzés
Molde (norvég)–Kisvárda Master Good 3–0 (0–0)
Molde, Aker Stadion, v.: Sztojcsevszki (északmacedón).
Molde: Karlstor – Linnes, Hansen, Haugan, Risa, Haugen (Knudtzon, 74.) – Grodem (Hussain, 58.), Mannsverk, Breivik – Zekhnini (Eriksen, 58.), Fofana. Vezetőedző: Erling Moe.
Kisvárda: Odincov – Hej, Kravcsenko (Vranjanin, 86.), Kovacic, Leoni – Ötvös, Karabeljov (Lucas, 72.) – Navrátil (Asani, 72.), Makowski (Melnik, 60.), Camaj (Ilievszki, 86.) – Mesanovic. Vezetőedző: Török László.
Gól: Hussain (63.), Fofana (80.), Linnes (82.).
Gólleírás
63. perc: Linnes lapos, pontatlan lövését a kapufánál álló Hussain egy méterről rúgta a kapuba, 1–0.
80. perc: Fofana a félpályától indulva három, szerelni igyekvő védőt is kicselezett és lefutott, majd a kapujából kifutó Odincov mellett is elemelte a labdát, hogy két méterről a kapuba pöckölje azt, 2–0.
82. perc: Breivik a mellette jobbra érkező Linnesnek passzolt, aki 10 méterről laposan a kapuba lőtt, 3–0.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában