Kisvárda Master Good

2022.08.08. 15:37

A Kisvárda más felfogásban játszik az NB I.-ben

A szabolcsi alakulat a hazai bajnokságban kezdeményező futballra törekszik, aminek vasárnap négy szerezett gól volt az eredménye.

A piros mezes kisvárdaiak négy góllal szomorították el a mezőkövesdieket

Fotó: NS/Kovács Péter

A minta nem nagy, de a Kisvárda Master Good eddig lejátszott öt tétmérkőzésén feltűnő, mekkora különbség van az Európa Konferencia Liga és a magyar NB I. között. A szabolcsiak a nemzetközi kupasorozatot leginkább a jó védekezésüknek köszönhetően nyerték meg és a Molde ellen is hasonlóra törekedtek. Ezzel szemben itthon a Debrecen ellen kezdeményező futballt játszottak az első félidőben és csak előnyük birtokában álltak visszább, múlt vasárnap pedig az első pillanattól irányították a Mezőkövesd elleni találkozót.

Török László vezetőedző felvetésünkre megerősítette, valóban bátor futball a cél, viszont a korábban jellemző jó védekezésen folyamatosan javítani kell. Mint ismert, nyáron három új belső védő (Dominik Kovacic, Milos Vranjanin, Széles Imre) érkezett a csapathoz, a korábbi csapattagok közül Anton Kravcsenko maradt az egyetlen labdarúgó a poszton. A játékosoknak nyilvánvalóan össze kell szokniuk, ugyanakkor nem csupán az összeszokottság hiánya miatt születtek a kapott gólok.

Vasárnap is voltak hibák védekezésben, így fordulhatott elő, hogy a Kövesd két gólt is szerzett emberhátrányban. Ez szerencsére meg sem kottyant a Várdának, Driton Camaj, Bohdan Melnik, Mario Ilievszki és Rafal Makowski találataival 4–2-re nyert.

– Jól kezdtünk, rövid idő alatt több támadást vezettünk, korán meg is szereztük a vezetést – értékelt a vezetőedző. – A második találatunk után picit meginogtunk, a Mezőkövesd tíz emberrel irányította a játékot. Sajnáljuk, hogy kapott gól után mentünk be az öltözőbe. A szünetben rendeztük a sorokat, megbeszéltük, hogy türelmesnek és fegyelmezettnek kell maradnunk, mert ha a labdajáratásunk gyors, ki fog jönni az emberelőnyünk. Hamar újabb gólt szereztünk és összességében megérdemelt a győzelmünk. Örömteli, hogy a második félidőben hat magyar játékosunk volt a pályán, közülük hárman az akadémiánkon nevelkedtek, a fiatal Heles most mutatkozott be az első csapatban.

A múlt csütörtöki, Molde elleni mérkőzéshez képest hat helyen változott a Kisvárda kezdőcsapata. A tréner elárulta, minden meccsen a lehető legfrissebb csapatot szeretné a pályára küldeni, így ezen a csütörtökön is, amikor megpróbálják ledolgozni a Norvégiában összeszedett háromgólos hátrányt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában