Mennyei megyei

2022.08.11. 10:28

„Masszív Nagyecsedet szabadított rá a mezőnyre” – így várják a mesterek a megye egy nyitányát

Hétvégén elrajtol Nyír-Wetland megyei I. osztály új idénye. Az edzők izgatottan és bizakodva várják az első fordulót.

Labdarúgás: Nyír-Wetland megyei I. osztály, 1. forduló, edzői várakozások (kezdés: 17, ifi: 15)

Szombat
Vásárosnamény–Újfehértó
Unchiás Rémusz: – Belecsapunk a lecsóba, rögtön az egyik bajnokesélyesnek mondott csapatot fogadjuk. Nagyon jó játékosokból áll az Újfehértó, jól igazolt, jó munka folyik ott évek óta. Nehéz mérkőzésre számítok, viszont nekünk otthon győzelemmel kell kiszolgálnunk a közönségünket.
Piskóti Zsolt: – Készen állunk a rajtra. Nehéz őszünk lesz, minden mérkőzésen idegenben kell jól teljesítenünk. A fiúk becsülettel dolgoztak és a végére nagyjából sikerült kiegyenesednünk a sérülések terén is, így bizakodva várom az első bajnoki mérkőzést.

Balkány–Nyírmeggyes
Mirgai László: – Nagyon sajnálom, hogy az első tétmérkőzésünkön nem jutottunk tovább a Magyar Kupa főtábláján, de nagyon erős, NB III.-as szintű csapattal találkoztunk. Sajnos egy nagy játékvezetői hiba hamar eldöntötte a mérkőzést, egyébként sokat tanultunk ebből a meccsből. Fiatal játékosaimnak ez nagyon jó felmérő volt. Reméljük, hogy az ott tanultakat a Nyírmeggyes ellen már hasznosítani tudjuk, kijavítjuk a hibákat és a szokásos, fiatalos lendülettel igyekszünk megszerezni a három pontot saját közönségünk előtt.
Kovács László: – Nehéz lenne megtippelni a mérkőzés eredményét, hiszen mindkét csapat kerete jelentősen átalakult. A felkészülés nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztem, de a munka jelentős részét elvégeztük. Bízom egy sikeres kezdésben!

Kemecse–Csenger
Resán Attila: – Elég kaotikus volt a tavaszi mérkőzésünk, remélem, hogy annál összeszedettebben játszunk ezúttal. Nem sikerült túl jól a főpróbánk, van még mit hozzátenni, mert mindenképp a három pontért lépünk pályára itthon.
Barcsay István: – Jó felkészülést végeztünk, bízunk benne, hogy a játékosaink ennek megfelelően jól teljesítenek az első mérkőzésen.

Nyírbátor–Tarpa
Erdei Zoltán játékos-edző: – Sajnos az utolsó két felkészülési mérkőzésünk nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de a csapat a hétvégi bajnokin száz százalékot fog nyújtani.
Rozman Sándor: – Készen állunk a bajnokság rajtjára és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győzzünk a nyitányon!

Vasárnap
Nyírbéltek–Nyíregyháza II.
Körmös Miklós: – Az előző idény bajnokával találkozunk, nem is kezdhetnénk erősebb csapat ellen. Remélem, a fiúk elég motiváltak lesznek, ha át tudjuk menteni a Kemecse elleni, hétvégi játékunkat, akár meglepetés is születhet.
Tudja Dávid: – Újonccsapattal találkozunk, amely az előző idényben nagy sikert ért el, ezért biztosan megfelelő önbizalommal rendelkeznek. Viszont mi is szeretnénk minél jobban kezdeni a bajnokságot, ennek szellemében készülünk!

Ibrány–Mándok
Kató István: – A bajnoki rajt minden csapat számára nagyon fontos, különösen igaz ez most a lényegesen megváltozott játékoskeretünkre. Ha megtaláljuk a legjobb kezdő tizenegyünket és a támadójátékunkban lesz előrelépés, akkor képesnek tartom a fiúkat a győzelem elérésére.
Dolhai Máté: – A felkészülés finoman fogalmazva felemásra sikeredett, ennek ellenére bízom a jó bajnoki rajtban. Mindenki tudja, hogy ez mérvadó a továbbiakra nézve. Nehéz ellenfél vár ránk, melynek erejét az is bizonyítja, hogy a kupában „sziporkázva” csak tizenegyesekkel maradt alul és búcsúzott a sorozattól. Nagyon koncentrált és fegyelmezett játékkal lehet csak keresnivalónk a mérkőzésen.

Kállósemjén–Mátészalka
Gáll László elnök: – Nagyon magas színvonalú felkészülésen vagyunk túl, ami érzésünk szerint jól sikerült. Szeretnénk győzelemmel bemutatkozni a megye egyben, ezért mindent megteszünk. Tudjuk, hogy a Mátészalka nagyon jó csapat, de nekünk a hazai pálya mindig is plusz erőt adott. Bízunk abban, hogy jól vizsgázunk az első akadálynál.
Kiss Tamás: – Hétvégén megkezdődik a kőkemény pontvadászat. Azzal kapcsolatban még csak a találgatások mennek, hogy ki milyen erőt képvisel majd a bajnokságban, véleményem szerint öt-hat forduló után alakulnak ki az igazi erőviszonyok. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Kállósemjén az egyik legerősebb kerettel rendelkező csapat és még idegenbe is kell látogatni hozzájuk, igazi férfi munkára lesz szükség a pontszerzéshez is. Emellett tudom, hogy játékosaimat milyen fából faragták, és ha a megbeszéltek szerint játszunk, akkor igenis sikerrel vehetjük ezt a keménynek ígérkező feladatot.

Nagyhalász–Nagyecsed
Nagy Lajos: – Tartalmas, forró nyár van mögöttünk, és az új szezon is kemény meccsel kezdődik. Dudás „Bulgár” Zoli és Mirgai Mester mellett Kósa Józsi az az edző, aki folyamatos gondolkodásra készteti az ellenfelet, egy igazán jól megszervezett, masszív Nagyecsedet szabadított rá a mezőnyre. Célunk egyértelmű, szeretnénk méltó ellenfél lenni és tiszta lelkiismerettel állni majd a 30. forduló ítélethirdetésénél.
Kósa József: – Elkezdődik újra a pontvadászat, egy kiszámíthatatlan, erős megyei első osztályban. Idegenben kezdünk a nyáron nagyon megerősített Halász otthonában. Tavasszal még csak pontot sem tudtunk ott szerezni, most mindenképpen erre törekszünk. Bízom a játékosaimban, hiszen sok melót tettek bele a felkészülés alatt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában