Futsal

2022.08.16. 07:59

Megvan az első nyíregyházi gól az élvonalban

A' Studió Futsal Nyíregyháza lelkesen játszott, de nem bírt jóval esélyesebb riválisával a futsal NB I. 1. fordulójában.

A kék mezes nyíregyháziak első meccsüket játszották az élvonalban

Fotó: Gazdag Mihaly

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg az élvonalba jutott A' Studió Futsal Nyíregyháza első NB I.-es bajnoki mérkőzését. Nyitásként rögtön egy nagyhalat, az elmúlt két évben a legjobb négyben végzett és ebben az idényben is odavágyó Veszprémet fogadta Lovas Norbert csapata. 

A vendégek alig több mint egy perc elteltével betaláltak, amiért azért volt különösen kár, mert mint később kiderült, a nyíregyháziak pariban voltak ellenfelükkel.

Igen ám, de míg a hazai gárda csak lelkesen játszott és szép támadásokig jutott, addig a gólokat a Veszprém szerezte, így a szünetre megnyugtató előnyt alakított ki, amit a fordulás után nagyon gyorsan növelt. A nyíregyházi együttes ment előre a becsületgólért, s Kovács Erik révén sikerrel is járt. A hátralévő perceket megnyomták, hogy tovább szűkítsék a különbséget, ám az eredmény nem változott, a Veszprém 5–1-re győzött.

A nyíregyházi együttes a következő fordulóban, jövő hétfőn a Magyar Futsal Akadémiához látogatnak.

NB I, 1. forduló
A’Studió Futsal Nyíregyháza–1. Futsal Club Veszprém 1–5 (0–3)
Continental Aréna, v.: Újhelyi, Tamási.
Nyíregyháza: Szabolcsi – Ladányi, Varga, Kovács G., Gyügyei. Csere: Kovács E., Kovács R., Lakatos L., Krajnyák, Petró, Hegyes, Lakatos P., Pataki, Bagdi. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Veszprém: Spandler – Fridrich, Kártik, Everton, Gavrilovics. Csere: Koncsol, Dorogi, Bencsik, Gerencsér, Fellembek, Bartha, Molnár. Vezetőedző: Fehér Zsolt.
Gól: Kovács E., illetve Everton, Dorogi, Molnár, Kártik, Fellembek.
Mesterszemmel
Lovas Norbert: – Összességében nem vagyok csalódott, mert mint a meccs előtt is mondtam, nekünk a Veszprém túl nagy falat egyelőre. Helyenként felvettük velük a versenyt, de rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettünk. Csináltunk azért meglepő jó dolgokat is, látszik, hogy építkezünk. A taktikánk is működött, mert az első gólt megelőző szituációra felhívtam a figyelmet, a második és a harmadik találatnál volt egy kis egyéni hiba, viszont pariban voltunk az első félidőben is, rúgtunk két kapufát, amiből ha az egyik bemegy, más lehetett volna a mérkőzés. Annak örülök, hogy a második félidőben nem végeztek ki minket, hanem meccsben voltunk, lőttünk egy szép szabadrúgásgólt – erre tudunk építeni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában