Szpari

2022.08.07. 20:52

Sényőn sem tudott nyerni a Spartacus

A Nyíregyháza Spartacus a második félidőben jól játszott, de képtelen volt egyenlíteni a Haladás ellen, így továbbra is nyeretlen.

A piros mezes nyíregyháziak először játszottak hazai bajnokit Sényőn

Fotó: Trifonov Éva

A nyitóforduló eredménye miatt csalódott csapatok találkoztak Sényőn, a Nyíregyháza Spartacus ideiglenes hazai pályáján.

A találkozó így is ünnepléssel kezdődött. A Spartacus korábbi edzője és vezetője, Brekk János betöltötte 65. életévét. Papucsek Barna csapatkapitány, és Révész Bálint elnök ebből az alkalomból köszöntötte a nyíregyházi klub fontos alakját.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a ráadásig mindkét oldalon egy-egy igazán nagy gólszerzési lehetőség adódott, ám a hazai kapu gólvonalán Gengeliczki Gergő mentett, míg a másik oldalon Verpecz István hárította Csősz Richárd erős távoli lövését. Az első játékrész hosszabbításában a Haladás kihasználta a Spartacus figyelmetlenségét és Molnár Rajmund révén előnybe került. 0–1

A Szpari fordulás után mindent megtett, hogy egyenlítsen: többször cserélt az eltiltott Feczkó Tamás nélküli szakmai stáb. A nyíregyházi gárda folyamatosan jött előre, egymás után dolgozta ki a nagy lehetőségeket, ellenfelét a tizenhatosához szorította, ám a vendégek állták a sarat és megtartották az eredményt, ezzel az idényben először nyertek.

A nyíregyházi együttes az első két mérkőzésén nem szerzett gólt és nulla ponttal áll.

Labdarúgás: NB II., 2. forduló
Nyíregyháza Spartacus–Szombathelyi Haladás 0–1 (0–1)
Sényő, 800 néző, v.: Lovas László (Baghy Csaba, Sinkovicz Dániel)
Nyíregyháza: Fejér – Farkas B. (Artner, 79.), Gengeliczki, Baki, Deutsch – Csősz (Vass P., 61.), Márkus (Szokol, 79.) – Kovács Á. (Sigér Á., 79.), Adamcsek, Szerető (Gresó, 61.) – Novák Cs. Megbízott edző: Balogh Zoltán.
Haladás: Verpecz – Lucas, Csató, Németh Milán, Bosnjak – Csernik, Hursán, Sipos Z. (Derekas, 65.), Doktorics (Horváth R., 55.) – Borvető (Devecseri, 90.), Molnár R. (Lencse, 90.). Vezetőedző: Németh Szabolcs.
Gól: Molnár (45+1.).
Gólleírás
45+1. perc: Borvető üresen maradt jobb oldalon, középre passzolt Molnárnak, aki 7 méterről laposan, jobbal a kapu jobb oldalába lőtt, 0–1.

Mesterszemmel
Balogh Zoltán: – Csalódottak vagyunk, jobb idénykezdetre számítottunk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de a Haladás az utolsó másodpercekben előnybe került. A második játékrészben több lehetőségünk volt, ám képtelenek vagyunk betalálni, márpedig így nehéz lesz pontokat szerezni.
Németh Szabolcs: – Nagyon jól felkészültünk a Nyíregyháza célratörő játékából. A felíveléseit és a rögzített szituációs helyzeteket jól védtük. Lélektanilag jó pillanatban szereztük a gólt. Bátran futballoztunk, voltak kecsegtető helyzeteink, amiket nem értékesítettünk, így izgalmas volt a találkozó.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában