Labdarúgás, NB III.

2022.09.13. 12:38

" A végjátékban megint pontrúgásból kaptuk a gólokat"

A Kisvárda II. hazai pályán, a Sényő idegenben szenvedett vereséget vasárnap.

Orosz Mátéék szezonbeli ötödik vereségüket szenvedték el Hajdúszoboszlón

Fotó: Sipeki Péter

Vasárnap ugyan korai góljának köszönhetően sokáig vezetett az időközben emberhátrányba kerülő Kisvárda II., a hajrában aztán a vendég Debrecen két pontrúgást követően megfordította a mérkőzést és elvitte a három pontot (1-2).
– Nagyon sok minden ült a mérkőzésen abból, amelyet előre megbeszéltünk, amire készültünk. Ellenfelünk más szerkezetben játszott, mint eddigi ellenfeleink, így tudtuk előre, hogy nem lesz akkora erő-, és labdabirtoklási fölényünk, mint az eddigi meccseinken. Korai gólunk után középpályás labdaszerzésekből három, négy helyzetünk is volt. Fordulás után legalább öt, hat ziccerünk is volt, amelyekből ha egyet is értékesítünk lezárhattuk volna a mérkőzést – tekintett vissza Kocsis János, a Kisvárda II. edzője.
A félidő közepén aztán emberhátrányba kerültek a szabolcsiak, amely döntően befolyásolta a találkozó további menetét. 
– Szőr Levente személyében meghatározó játékost veszítettünk el, ettől függetlenül a nehéz pillanatokat túléltük. A végjátékban aztán megint pontrúgásból kaptuk a gólokat, sajnos ezek visszatérő hibák, amelyeket orvosolnunk kell az eredményes folytatás érdekében – zárta Kocsi János.
Szintén ezen a napon a Sényő Carnifex FC a Hajdúszoboszló vendégeként szenvedett vereséget (1-3), ezzel a Fiumei Viktor, Imrő László edzette gárdának négyre duzzadt a nyeretlenül megvívott mérkőzések sorozata. 
Az első félidő rendben volt, helyenként még jól is játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, veszélyesek voltunk az ellenfél kapujára. Kiegyenlített játék folyt, amely egy egygólos mérkőzés képét vetítette előre – kezdte érdeklődésünkre Fiumei Viktor, a Sényőt irányító edzőpáros tagja. – Szünet után bő tíz perc alatt kétgólos hátrányba kerültünk, ezért megpróbáltunk támadóbban fellépni, átálltunk két csatáros játékra. Ez csak szépítésre volt elég, miközben a hazaiak bebiztosították a győzelmüket. Eddig négy élcsapattal is játszottunk, most lesz két hetünk, hogy rendezzük a sorokat és elkezdjük gyűjtögetni a pontokat.
Az NB III. következő fordulóját jövő vasárnap rendezik, a Sényő az Egert fogadja, a Kisvárda II. pedig a Vasas tartalékcsapatának a vendége lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában