Labdarúgás

2022.09.26. 13:17

Felemás NB III.-as hétvége

Egyik csapatunk boldog lehet, a másik nem elégedett az egy ponttal.

Fenyőfalvi Dávidék (jobbra) másodszor nyertek az idényben

Fotó: Pusztai Sándor-archív

Összességében pozitív hétvégét zártak megyénk NB III.-as csapatai, ám a kisvárdaiak nem örülhetnek felhőtlenül az idegenben megszerzett pontnak. A Kisvárda II. a remek formában lévő, legutóbb 9–0-s győzelmet arató Vasas II. otthonában folytatta bajnoki szereplését. A szabolcsiak szerezték meg a vezetést, majd 1–1-gyes fordulás után több lehetőségük volt, hogy eldöntsék a meccset, ám maradt a döntetlen.

– Inkább veszíttettünk két pontot két pontot, mint szerzetünk egyet – vélekedett Kocsis János, a várdaiak edzője. – Az első félidő első fele inkább a miénk volt, a második része a hazaiaké. A második félidőben aztán magasan ellenfelünk fölé nőttünk, nagyon sok helyzetünk volt, nyomasztó fölényt alakítottunk ki. Bosszantó, hogy megítélésem szerint szabályos gólt vettek el tőlünk, valamint nem kaptunk meg egy egyértelmű tizenegyest, emiatt duplán fájnak az elveszített pontok.

Sényőn nagyobb az öröm, ugyanis négy nyeretlenül megvívott találkozó, zsinórban elveszített három mérkőzés után sikerült győzni– az Eger elleni (1–0) volt a csapat második sikere ebben az idényben.

– Nagyon férfias, jó mérkőzés volt, nagyon jó irammal – értékelt a sényői gárdát irányító edzőpáros tagja, Fiumei Viktor. – Azt terveztük, hogy az első tizenöt percben teljesen rámegyünk az Egerre, már fent megkezdjük a védekezésünket. Nagyjából hasonló módon gondolkodott az ellenfelünk is, amiből nagyon kemény, lüktető küzdelem alakult ki. Az első félidőben több helyzetet is kidolgoztunk, egyszer a gólvonalról mentettek a vendégek, máskor az utolsó passznál rossz döntést hoztunk. Fordulás után visszább álltunk, éreztük, hogy ezt a tempót nem lehet kilencven percen át bírni. Vezetésünk megszerzése után az Eger nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, többször a szerencse is mellettünk volt. A végén indokolt taktikai szabálytalanság miatt megfogyatkoztunk, így a hajrát emberhátrányban, szívvel-lélekkel kivédekeztük.

A csapatok nem pihenhetnek sokat, szerdán hétközi fordulóval folytatják bajnoki szereplésüket. A Sényő a Pénzügyőrhöz látogat, a Kisvárda II. a DVTK II. fogadja. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában