NB I.

2022.09.08. 17:44

Játékosmozgás a honi foci élvonalában

A nyári átigazolási időszak alatt a Debrecen és a Zalaegerszeg jelentette be a legtöbb új játékost, 13-13-at.

A horvát belső védő, Dominik Kovacic (pirosban)azonnal erőssége lett a kisvárdai csapatnak

Fotó: Mártonfai Dénes

Június 15-én kezdődött az átigazolási időszak a labdarúgó NB I.-ben, és ez múlt szerdáig, augusztus 31. éjfélig tartott. Ezek után már csak szabadon igazolható játékosokat lehet szerződtetni. Az utolsó órákig nagyon aktív volt a hazai átigazolási piac. A Paksi FC csak nem sokkal a szerda éjfélig tartó határidő előtt jelentette be korábbi gólkirálya, a DAC-tól hazatérő Hahn János szerződtetését. A DVSC-től távozott David Babunszki és Kundrák Norbert, Fehérvárról Michael Lüftner, Újpestről Kovács Dominik, a Vasastól Pekár László.  A nyári átigazolási időszak alatt a Debrecen és a Zalaegerszeg jelentette be a legtöbb új játékost, 13-13-at. Nyári átigazolások az NB I.-ben a Nemzeti Sport összeállítása alapján.

 

Budapest Honvéd

Érkezők: Lazar Csirkovics (szerb, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Albi Doka (albán, Gorica – kölcsön után végleg), Christian Gomis (szene­gáli–francia, Lokomotiv Plovdiv – Bulgária), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest, szabadon igazolható), Makszim Plakuscsenko (izraeli–ukrán, Maccabi Haifa – Izrael), Herdi Prenga (albán, Kisvárda, szabadon igazolható), Jairo Samperino (spanyol, Málaga, szabadon igazolható), Brandon Domingues (francia, Troyes, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Richlord Ennin (kanadai, Jurmala – Lettország, legutóbb Nyizsnyij Novgorod – Oroszország)
Kölcsönből visszatérők: Bocskay Bertalan (Topolya – Szerbia), Kocsis Dominik (Diósgyőr), László Dávid (Budafok, Szabó Alex (Szolnok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ian Harkes (amerikai, Dundee – Skócia), Olekszij Kascsuk (ukrán, Sahtar – Ukrajna, kölcsönben Sabah – Azerbajdzsán)
Távozók: Balogh Norbert (DAC– Szlovákia), Banó-Szabó Bence (Kecskemét), Baráth Botond (Vasas, szabadon igazolható), Batik Bence (Puskás Akadémia), Berla Attila, Bőle Lukács (Paks, szabadon igazolhatók), Artur Craciun (moldovai–román, Kfar Saba – Izrael, szabadon igazolható), Hidi Patrik (Vasas), Horváth András (Budafok), Irimiás Gergő (Dunaújváros), Májer Milán (Zalaegerszeg, szabadon igazolható), Nagy Gergő (Mezőkövesd, szabadon igazolható), Dusan Pantelics (szerb, szabadon igazolható), Olekszandr Petrusenko (Istra), Soltész Dominik (Gyirmót, legutóbb kölcsönben: DVSC), Thierry Gale (barbadosi, Dila Gori – Grúzia), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás – kölcsön után Pécs, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Benczenleitner Barna (Győr), Horváth Milán (siófoki kölcsön után Mezőkövesd), László Dávid (Szentlőrinc)
Kölcsönből visszatértek: Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia), Mohammed Kadiri (ghánai, Dinamo Kijev – Ukrajna), Zinédine Machach (francia, Napoli – Olaszország, onnan Ionikosz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marko Petkovics (szerb)

 

Debreceni VSC

Érkezők: Raul Balbarau (román, CSA Steaua Bucuresti – Románia), Matar Dieye (szenegáli, HNK Gorica – Horvátország), Meldin Dreskovics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró), Ante Erceg (horvát, Bröndby IF – Dánia, legutóbb kölcsönben NK Osijek – Horvátország; május 25-én érkezett), Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország, legutóbb kölcsönben Szeged-Csanád GA), Alexandrosz Kyziridisz (görög, Zlaté Moravce – szlovák), Dusan Lagator (montenegrói, Wisla Plock – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Karim Lukili (holland–marokkói, Riga FC – Lettország), Major Sámuel (Admira Wacker – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Christian Manrique (spanyol, Olympiakosz Nicosia – Ciprus), Jorgosz Neofitidisz (görög, Zlaté Moravce – Szlovákia), Peter Olawale (nigériai, Haopel Raanana – izraeli), Olekszandr Romancsuk (ukrán, PFK Lviv – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Lakatos Benjámin (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Erdélyi Benedek, Sipos Szabolcs
Távozók: Bényei Ágoston (Diósgyőri VTK), David Babunszki (?), Ante Erceg (horvát, szabadon igazolható; július 18-án távozott), Gyönyörű Gergő (Karcagi SE, szabadon igazolhatóként), Korhut Mihály (Debreceni EAC), Tomás Kosicky (szlovák–magyar, szabadon igazolható). Kovács Gergő (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Kovács Péter (szolnoki kölcsön után Pécsi MFC), Marko Nikolics (szerb, szabadon igazolható), Pávkovics Bence (szabadon igazolható), Pintér Ádám (Szeged-Csanád Grosics Akadémia, szabadon igazolhatóként), Poór Patrik (MTK Budapest), Tischler Patrik (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Pendikspor – Törökország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kundrák Norbert (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Sipos Szabolcs (Szeged-Csanád Grosics Akadémia)
Kölcsönből visszatérhetnek: Kalafat Álmos (Besiktas – Törökország), Soltész Dominik (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Ferencváros

Érkezők: Amer Gojak (bosnyák, Dinamo Zagreb), Mats Knoester (holland, Heracles – Hollandia, szabadon igazolhatóként), Xavier Mercier (francia, OH Leuven – Belgium, szabadon igazolhatóként), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként), Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova)  
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek:–
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Távozók: Miha Blazic (szlovén, Angers SCO – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Csonka András (Budafoki MTE, kölcsön után végleg), Lasa Dvali (grúz, APOEL – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Gera Dániel (DVTK, legutóbb kölcsönben Puskás Akadémia), Róbert Mak (szlovák, Sydney FC – Ausztrália, szabadon ­igazolhatóként), Marko Marin (német, visszavonult), Somália (Wergiton do Rosário Calmon, brazil, ­szabadon ­igazolható), Szerető Krisztofer (soroksári kölcsön után ­Nyír­egyháza Spartacus), Olekszandr Zubkov (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna), 
Kölcsönbe távozók: Fortune Bassey (nigériai, Viktoria Plzen – Csehország), Roko Baturina (horvát, NK Maribor – Szlovénia), Csontos Dominik (ismét Soroksár), Iyinbor Patrick (ismét Vasas), Katona Bálint (ismét Kecskeméti TE), Katona Máté (soroksári kölcsön után Kecskeméti TE), Varga Ádám (soroksári kölcsön után Kecskeméti TE)  

Mol Fehérvár
MÉrkezők: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolhatóként), Nikola Szerafimov (északmacedón, Zalaegerszegi TE FC), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok)
Kölcsönbe érkezők: Kasper Larsen (dán, Odense Boldklub – Dánia), Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad B – Spanyolország), Szendrei Ákos (DAC – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek: Lyes Houri (francia, Universitatea Craiova – Románia), Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Újpest FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Csoboth Kevin (szegedi kölcsön után Újpest FC), Elek Ákos (visszavonult), Géresi Krisztián (Vasas FC), Halmai Ádám (zalaegerszegi kölcsön után Soroksár), Armin Hodzic (bosnyák, szabadon igazolható) Ivan Petrjak (ukrán, Sahtar – Ukrajna), Michael Lüftner (cseh), Kovács István (ETO FC Győr), Nikolics Nemanja (Pendikspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Adrián Rus (román, Pisa – Olaszország), Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Zsóri Dániel (zalaegerszegi kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Gundel-Takács Bence (Budafok, legutóbb NK Jarun Zagreb – Horvátország), Kovácsik Ádám (ETO FC), Szabó Levente (Kecskeméti TE), Zeke Márió (gyirmóti kölcsön után Kecskeméti TE)
Kölcsönből visszatértek klub­jukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország), Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Kisvárda Master Good

Érkezők: Mario Ilievszki (északmacedón, Szeptemvri – Bulgária), Dominik Kovacic (horvát, Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Gyirmót FC Győr), Milos Vranjanin (szerb, Riga FC – Lettország), Vida Kristopher (Piast Gliwice – Lengyelország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: Hindrich Ottó (romániai, CFR – Románia)
Kölcsönből visszatért: Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil–magyar, Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Králik Péter
Távozók: Claudiu Bumba (román, Mol Fehérvár, szabadon igazolhatóként), Lazar Csirkovics (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Dombó Dávid (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Gosztonyi András (Dunaújváros FC, szabadon igazolhatóként), Herdi Prenga (albán, Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Lazar Zlicsics (szerb–magyar, FK Aksu – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek:–

 

Kecskeméti TE

Érkezők: Banó-Szabó Bence (Budapest Honvéd), Belényesi Csaba (Di­ósgyőri VTK), Uros Djuranovics (montenegrói, FK Kolubara – ­Szerbia, szabadon igazolhatóként), Gréczi Márton (Szeged-Csanád GA), ­Mihajlo Meszhi (ukrán, FK Minaj – ­Ukrajna), Pejovics Danilo (szerb–magyar, ­Szeged-Csanád GA), Sági Milán (Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Katona Bálint (Ferencváros, ismét kölcsönbe), Katona Máté (Ferencváros, legutóbb Soroksár) Szabó Levente (Mol Fehérvár FC), Zeke Márió (Mol Fehérvár FC), Varga Ádám (Ferencváros), Varga Bence (MTK Budapest, ismét kölcsönbe) 
Kölcsönből visszatértek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Győri Benjámin, Bodor Zoltán
Távozók: Bartha László (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Gál Szabolcs (Kozármisleny,  szabadon igazolhatóként), Hatvani Dániel (Dabas, kölcsön után végleg), Kis Balázs (szabadon igazolható), Lipcsei Ádám (szabadon igazolható), Lukács Dániel (Diósgyőr), Paudits Patrik (Dorogi FC, szabadon igazolhatóként), Szabó László (Dabas, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Hadaró Valentin (Pécsi MFC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Szökrönyös Dániel (Zalaegerszegi TE, onnan Nagykanizsa)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:  –

 

Mezőkövesd
 

Érkezők: Nagy Gergő (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Remzifaik Szelmani (északmacedón, Renova – Észak-Macedónia), Bobál Dávid (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK), Kállai Kevin (Szombathelyi Haladás), Kállai Zalán (Szombathelyi Haladás), Rédling Kevin (Vasas Kubala Akadémia), Rabatin Richárd (III. kerületi TVE), Philipp Schmiedl (osztrák, SönderjyskE – Dánia, legutóbb kölcsönben Admira Wacker – Ausztria)
Kölcsönbe érkezők: Horváth Milán (Budapest Honvéd), Bobál Gergely (Vasas FC)
Kölcsönből visszatértek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Antal Botond (Tiszakécske, szabadon igazolhatóként), Amir Bilali (albán, szabadon igazolható), Bősz Levente (szabadon igazolható), Andreias Calcan (román, FC Arges – Románia, szabadon igazolhatóként), Derekas Zoltán (csákvári kölcsön után Szombathelyi Haladás), Farkas Dániel (szerbiai, Diósgyőri VTK), Patrick Ikenne-King (nigériai–magyar, szabadon igazolható), Marin Jurina (bosnyák–horvát, al-Fajszali – ­Szaúd-Arábia), Kocsis Gergő (szabadon igazolható), Nagy Dániel (Gödöllői SK), Vági András (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Antonio Vutov (bolgár, Lokomotiv Szófia – Bulgária)
Kölcsönbe távozók: Torvund Alexander (Csákvár), Babati Benjámin (ETO FC), Cseke Benjámin (DVTK), Kotula Máté (Szolnok után DVTK)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Denis Granecny (cseh, Baník Ostrava, onnan Zbrojovka Brno – Csehország)

 

Paks

Érkezők: Bőle Lukács (Budapest Honvéd), Debreceni Zalán (Szombathelyi Haladás), Dezamits Dominik (Szombathelyi Haladás), Hahn János (DAC – Szlovákia), Kádár Tamás (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Varga Barnabás (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Lorentz Márton (BFC Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Ribár Milán, Volter Patrik
Távozók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Bognár Dávid (kazincbarcikai kölcsön után Kozármisleny), Bognár István (MTK Budapest, legutóbb kölcsönben Arisz Limassol – Ciprus), Medgyes Sinan (MTK Budapest), Pethő Bence (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (diósgyőri kölcsön után Dorog), Debreceni Ákos (szegedi kölcsön után BFC Siófok), Dezamits Dominik (Mosonmagyaróvár), Kesztyűs Barna (PMFC), Kocsis Bence (PMFC), Kovács Nikolasz (FC Ajka), Nyári Patrik (III. Kerületi TVE-kölcsön után BFC Siófok)
Kölcsönből visszatértek: –

 

Puskás Akadémia

Érkezők: Batik Bence (Bp. Honvéd), Lamin Colley (gambiai, FC Koper – Szlovénia), Wojciech Golla (lengyel, Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Kiss Tamás (SC Cambuur – Hollandia), Posztobányi Patrik (Zalaegerszegi TE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Távozók: Bokros Szilárd (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Csirmaz István (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Deutsch László (Vasas FC), Hosszú Zétény (csákvári kölcsön után szabadon igazolható), Huszti András (Zalaegerszegi TE FC), Kiss Ágoston (NK Nafta Lendava – Szlovénia, szabadon igazolhatóként), Libor Kozák (cseh, Slovácko – Csehország, szabadon igazolható), Major Gergő (csákvári kölcsön után Siófok), Joao Nunes (portugál, Casa Pia – Portugália, szabadon igazolhatóként), Weslen Junior (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Auerbach Martin (ismét Csákvár), Mim Gergely (ZalaegerszegI TE FC), Kártik Bálint (továbbra is Csákvár), Nahirnij Artem (ukrán–magyar, Gyirmót FC Győr), Radics Márton (DVTK), Tamás Nándor (Csákvár, ismét kölcsönbe), Kiss Norbert (Tiszakécskei LC), Ominger Gergő (ismét Csákvár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Gera Dániel (Ferencváros, onnan DVTK)

 

Újpest FC

Érkezők: Giu­seppe Borello (olasz, Crotone – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolhatóként, legutóbb Göztepe SK – Törökország), Csoboth Kevin (Mol Fehérvár FC), Jack Lahne (svéd, Amiens SC – Franciaország, legutóbb kölcsönben Botev Plovdiv – Bulgária), Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők: Fernand Gouré (elefántcsontparti, Westerlo – Belgium)
Kölcsönből visszatértek: Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Filipovics Marko (BVSC-kölcsön után Szentlőrinc), Kádár Tamás (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Jorgosz Kutrumbisz (görög, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Mory Kone (elefántcsontparti, Tuzlaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Nikola Mitrovics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Criciúma EC – Brazília, szabadon igazolhatóként), Abdoulaye Yahaya (kameruni, Tuzlaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kálnoki-Kis Zsombor (Kazincbarcika), Kovács Dominik (Kazincbarcika), Máté Zsolt (ismét Tiszakécske)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)

 

Vasas FC

Érkezők: Baráth Botond (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Deutsch László (Puskás Akadémia), Dombó Dávid (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Géresi Krisztián (Mol Fehérvár FC), Hidi Patrik (Bp. Honvéd), Holender Filip (Partizan – Szerbia), Novothny Soma (Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Ódor Máté (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Zimonyi Dávid (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Iyinbor Patrick (Ferencváros, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek: Birtalan Botond (III. Kerület), Farkas Gábor (Siófok), Józsa Marcell (Balatonfüred), Kleisz Márk (III. Kerületi TVE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bánfalvi Gergő, Enyedi Péter, Farkas Jeromos, Molnár Csaba, Móga Bendegúz, Petres Márk, Pócs Balázs, Puska Péter, Szendeff Bence, Vecsey Zalán
Kiszemeltek: Komáromi György (Puskás Akadémia)
Távozók: Kiss-Szemán Péter (Szentlőrinc, kölcsön után végleg), Kovács Milán (szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr), Murka Benedek (Csákvár), Pekár László, Puska Péter (Kazincbarcika), Rétyi Róbert (Szentlőrinc, kölcsön után végleg), Terbe Botond (Pécsi MFC), Tóth Bence (szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Szilágyi Zoltán (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Szatmári Lóránd (Szeged-Csanád Grosics Akadémia, szabadon igazolhatóként), Vernes Richárd, Viczián Ádám (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Balajti Ádám (Tiszakécske), Molnár Zsombor (Dorog), Bánfalvi Dániel (ismét Komárom VSE), Bobál Gergely (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérhetnek: –
Az NB III.-as kerethez kerültek: Birtalan Botond, Farkas Gábor, Józsa Marcell, Kleisz Márk

 

Zalaegerszeg

Érkezők: Philip Christopher Baloteli (nigériai, Jamba FC – Nigéria), Boros Zsombor (Vasas Kubala Akadémia), Csóka Dániel (AFC Wimbledon – Anglia), Gergely Botond (magyar–román, FK Csíkszereda – Románia), Huszti András (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg), Eduvie Ikoba (nigériai–amerikai, AS Trencín – Szlovákia), Klausz Milán (ETO FC Győr), Májer Milán (Budapest Honvéd, szabadon igazolhatóként), Christy Manzinga (francia–kongói, Linfield – Észak-Írország), Olekszandr Szafronov (ukrán, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Szendrei Norbert (Mol Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők: Diego Santos Carioca (brazil, Kovalivka – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Jagiellonia – Lengyelország), Mim Gergely (Puskás Akadémia, csákvári kölcsönjáték után)
Kölcsönből visszatértek: Kovács Barnabás (Tiszakécske), Németh Dániel (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Németh Erik (NK Nafta Lendava – Szlovénia), Szabó Bence (NK Nafta Lendava – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Kámi Belián
Távozók: Bobál Dávid (Mezőkövesd), Emir Halilovic (bosnyák, Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina), Köcse Bence (Kelen SC), Majnovics Martin (legutóbb SV Horn – Ausztria), Nikola Szerafimov (északmacedón, Mol Fehérvár), Szökrönyös Dániel (kecskeméti kölcsön után FC Nagykanizsa)  Zimonyi Dávid (Vasas FC)
Kölcsönbe távozók: Németh Erik (Szentlőrinc), Fehér Barnabás (NK Nafta – Szlovénia), Daniel Milovanovikj (északmacedón, GFK Tikvesz – Észak-Macedónia)
Kölcsönből visszatértek: Liviu Antal (román, Szombathely, onnan Mioveni – Románia), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Sime Grzan (horvát, NK Osijek – Horvátország), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Josip Spoljaric (horvát, NK Osijek – Horvátország), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár, onnan MTK)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában