Magyar Kupa

2022.09.16. 13:17

Mátészalkán az Újpest ellen ajándékoznák meg a szurkolókat

Az NB I.-es Újpest elleni kupameccsen nem a Mátészalka az esélyes, így nincs teher a hazai csapaton.

A kék mezes szalkaiaknál a védekezésen lesz a hangsúly, de a bátor támadójátékot sem adnák fel

Fotó: Dodó Ferenc

Néhány hónapja ért véget a Mátészalkai MTK megalakulásának századik évfordulóját ünneplő programsorozat. Az egyesület vezetői és fontos tagjai akkor különböző módon emlékeztek meg a múlt nagy eseményeiről. Májusban még nem tudhatták, hogy idén szeptemberben újabb lapokkal bővülhet a klub történelemkönyve, ugyanis a futballcsapat szombaton az Újpestet látja vendégül a Magyar Kupa harmadik körében.

A napokban megemlékeztünk róla, hogy negyvenhárom évvel ezelőtt rendeztek már egy mérkőzést ebben a párosításban, az 1:1-gyel zárult összecsapás azonban csak barátságos meccs volt. A párharc újabb felvonásának jóval nagyobb tétje van, ám a szalkaiak edzője, Kiss Tamás nem szeretné, hogy nyomás legyen a játékosain.

– Mentális felkészülésre nem kellett sok hangsúlyt fektetni, mert ilyen meccsen nem nagyon kell motiválni a játékosokat – fogalmazott a tréner. – Óriási motiváció, hogy az ország egyik legnépszerűbb klubját fogadjuk, nekem is nagy megtiszteltetés, hogy az Újpest ellen meccselhetek. Edzőként, sportemberként most is a győzelem reményével állok ki szombaton, próbáltunk tisztességesen felkészülni, azt persze tudjuk, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de mindent megpróbálunk annak érdekében, hogy megnehezítsük a vendégek feladatát. Minden játékosomtól felszabadult, teher nélküli, önbizalommal teli játékot várok el. Nekünk ez jutalomjáték, ebből próbáljuk kihozni a maximumot.

A szatmárságiak legutóbb 2015-ben szerepeltek a Magyar Kupa főtábláján. Akkor az első körben 2–0-ra győztek a Somogy megyei Babócsa SE vendégeként, majd az NB II.-es Balmazújvárossal már nem bírtak, 5–0-s vereséggel kiestek. Élvonalbeli ellenfélről lévén szó, ezúttal még nagyobb a feladat.

– Fegyelmezett védekezésre törekszünk, abból próbáljuk kihozni a legtöbbet. Akkor van nagyobb esélyünk, ha minél tovább kihúzzuk kapott gól nélkül. Nem feltartott kezekkel megyünk ki, de még egyszer mondom, semmilyen teher nincs rajtunk. Szeretnénk, hogy jó szájízzel jöjjünk le a pályáról és a nagy számú közönségünket szép emlékkel ajándékozzuk meg – tette hozzá Kiss Tamás.

Labdarúgás: Magyar Kupa, 3. kör
Szombat, 13 óra: Mátészalkai MTK–Újpest FC

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában