Labdarúgás

2022.10.03. 16:40

A fejekben is rendet kell tenni Kisvárdán

Török László vezetőedző értékelt a 4–0-s újpesti vereség után.

A kisvárdaiak súlyos vereséget szenvedtek a fővárosban

Forrás: kisvardafc.hu

A Kisvárda Master Good igen meglepő, nem várt eredménnyel tért vissza a válogatottszünetről. Az NB I. 9. fordulója előtt még második szabolcsiak 4–0-ra kikaptak az eddig csupán egy győzelemmel az alsóházban szerénykedő Újpest vendégeként. Az eredményt lehet szépíteni azzal, hogy az első tőrdöfést egy nem mindennapi öngól adta, a harmadik találattal is nagy szerencséje volt a hazaiaknak, illetve a két piros lapból a mérkőzést még valamilyen szinten befolyásoló első (Dominik Kovacicot 3–0-s állásnál, az 59. percben állította ki a játékvezető) véleményes volt. Azt azonban nem lehet letagadni, hogy az előző idény ezüstérmese rendkívül indiszponáltan, pontatlanul futballozott. Török László nem is mentegetőzik.

– A válogatottszünet alatt elvégzett munkában és a mérkőzés előtti napokban sem voltak arra utaló jelek, hogy így teljesítünk szombaton – értékelt a Kisvárda vezetőedzője. – A szakmai stábbal két dologban hibáztunk, amit magunkra tudunk vállalni. A programunkban kicsit elcsúsztunk, a frissesség hiányzott, illetve három-négy pozícióban talán másnak kellett volna játszani. Megvoltak a variációk a fejünkben, hibás döntést hoztunk, de utólag okos az ember...

– Nem kezdtük jól a meccset, a huszadik és a harmincadik perc között volt egy-két, Kisvárdára emlékeztető stílusjegy – folytatta a mester. – Utána jött az öngól, majd további két találatot előkészítettünk az Újpestnek, márpedig nem a legjobb nulla hárommal bemenni az öltőbe. A szünetben azt beszéltük, hogy próbáljuk kihozni a maximumot, legalább szépítsünk, ehhez képest továbbrontottunk a helyzetünkön még egy kapott góllal és két véleménnyel piros lappal. Utóbbival már nem kell foglalkozni, mert megkaptuk, le kell tölteni a büntetést.

A tréner azt mondja, már dolgoznak a problémák javításán – ehhez a játékosoknak is magukba kell nézni.

– Van mit szégyellni ezen az eredményen, mert az utóbbi időben nem fordult elő ilyen a klub életében. Súlyosbítja a helyzetet, hogy három mérkőzésen nyolc gólt kaptunk és egyet sem szereztünk. Folyamatosan elemzünk, a problémát már nagyjából feltártuk, ezen változtatnunk kell. Fontos mérkőzés következik, amin jól kell szerepelnünk. A múlton javítani már nem lehet, de hogy ne legyen tartós a hullámvölgy, a lehető leggyorsabban ki kell jönnünk belőle. A taktikai elképzeléssel nincs probléma, inkább egyéb szakmai problémák merültek fel, amit orvosolnunk kell, ehhez a fejeket is rendbe kell tenni. Hiányzik az alázat és a szenvedély. Az eddigi eredmények miatt egy-két játékos többet képzel magáról, pedig tenni is kell azért, hogy jó pozícióban maradjunk – tette hozzá a mester.

Szombaton hazai a pályán, a nyeretlen Vasas ellen lehet javítani. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában