Szpari

2022.10.06. 13:24

Huszák Géza így értékelt az MTK legyőzése után

A Nyíregyháza Spartacus magabiztos játékkal verte meg a forduló előtt még listavezető MTK-t.

A nyíregyháziak két gólnak és az újabb győzelemnek örülhettek szerdán

Fotó: Dodó Ferenc

A Kazincbarcika elleni sikerhez hasonlót (4–2) láttunk már a bajnokság kezdeti szakaszában is, a múlt vasárnapi, gyirmóti 3–2-es győzelem már meglepőbb volt, arra pedig nem sokan számíthattak, hogy a Nyíregyháza Spartacus az MTK is megveri szerdán. A Szpari diadala ráadásul simának mondható. A Sényőn játszó hazaiak kezdték jobban a meccset, majd a tizediktől nagyjából a harmincadik percig a fővárosiak irányították a játékot, ám a kapuban Fejér Bélának ekkor sem volt különösebb feladata.

A 29. percben aztán az ezúttal is remekül futballozó Pantovics Nikola jó passzal ugratta ki Gresó Mátyást, aki megszerezte a mérkőzés első gólját, nem sokkal a fordulás után pedig Márkus Attila adott kitűnő passzt Farkas Bendegúznak, aki először talált be a nyíregyháziak színeiben. Az összecsapás utolsó fél órájában a kék-fehérek birtokolták többet a labdát, de a Spartacus biztosan védekezett és megvolt a lehetőség arra, hogy eredményes kontrát vezessen.

Az eredmény már nem változott, ám ezt aligha bánták a Szpari szurkolói, hiszen csapatuk immáron öt bajnoki óta veretlen és az előző három NB II-es meccsét megnyerte.

– Tudtuk, hogy az MTK jó futballt játszik, kiváló támadójátékosaik egy az egyben könnyedén megverik a védőjüket, ezért próbáltunk minél kevesebb területet adni nekik – értékelte a mérkőzést Huszák Géza, a Spartacus vezetőedzője. – Jókor szereztük a gólokat, fegyelmezettek voltunk és a labdaszerzéseinkből további három-négy óriási lehetőséget alakítottunk ki. Volt az MTK-nak is helyzete, de nagyon egységesek voltunk.

A nyíregyháziak a gyenge szezonrajt után folyamatosan zárkóznak az élmezőnyhöz, immáron belátható távolságon belül vannak a dobogós pozíciók – a bajnokság ezen szakaszában ez még nem jelent sokat, de mégis jobb így ránézni a pontszámokra.

– Ebben a bajnokságban minden meccs nehéz, nem szállhatunk el a három győzelemtől, szerényen kell készülnünk, mint a szerdai mérkőzésre – tekintett előre a mester. – Mindenki csúszott-mászott, akart, ez az egyik kulcsa a játékunknak. Meg kell említeni, hogy most már van egy-két játékosunk, akik tudják segíteni a játékot előre. Remélem, hogy ez a forma megmarad és át tudjuk menteni a következő mérkőzésekre is.

A Szpari vasárnap a Szentlőrinc vendégeként folytatja a bajnokságot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában