Salakmotor

2022.10.26. 12:52

Nem lesz verseny szombaton Nagyhalászban

Albók József pályatulajdonos közleményben ismertette az okokat.

A szeptemberi U 19-es Európa-bajnoki döntő volt az idei utolsó verseny a nagyhalászi oválon Fotók: Mán László

Májusan a  felnőtt EB-selejtező is remek verseny hozott
 

Ünnepre készült a Nagyhalászi Speedway Ring, hiszen a korábbi tervek alapján szombaton itt ért volna véget a magyar-szlovén közös salakmotoros bajnokság. Ezen a magyar bajnoki pontvadászatban az első helyért járó trófeát a címvédő Fazekas Dennis, a halászi klub versenyzője vehette volna át. Sajnos nem lesz így, hiszen az Albók Józseftől, a Nagyhalászi Speedway Ring tulajdonosától, a Nagyhalászi Motorsportért Sportegyesület vezetőjétől a következő hivatalos közlemény érkezett.

Albók József

„ Tisztelt salakmotor szurkolók! 

Nehéz döntést kellett meghoznom, amit az önök, a sportág érdekében tettem. A tervek szerint április 23-án lett volna nálunk a magyar-szlovén bajnokság első fordulója.  Akkor a szlovénok kérték, hogy halasszuk már el. Mi teljesítettük a kérésüket és hogy az a hónap ne egyen verseny nélkül, megszerveztük vasárnapra a MACEC Kupát. Aztán beindult a nagyüzem sorra jöttek a világversenyek, a különböző nemzetek bajnoki fordulói. Így aztán már csak októberre maradt időpont a két magyarországi fordulóra.

 

Korábban soha nem rendeztünk versenyt ilyen késői időpontban, most erre kényszerültünk. Igen ám,  de a motorosok nagy része már befejezte a szezont, családjával pihen. Már Debrecenbe is nehezen jött össze a mezőny, szombatra pedig lehetetlen a szlovének és a mieink mellé olyan motorosokat meghívni, akik megfelelő színvonalú viadalra adnának garanciát, mint a tavalyi volt, amikor például szlovénok nem is álltak a dobogóra. Mindent megtettünk, amit sportbarát kapcsolataink lehetővé tettek. Több mint húsz versenyzőt hívtunk fel, köztük Kuberát, Lampartot, Rempalát, Jamrógot, Levisint,  Lysakot és még sorolhatnám. Ők mint korábban, ismét garanciát adtak volna a színvonalra, mert úgy vélem, hogy  Nagyhalászi Speedway Ring már egy nívót jelent a szurkolóknak, ezt most nem lehet biztosítani, junior és kezdő motorosokkal. Emiatt bár Önök miatt igen fájt, de hivatalos levélben kértem a hazai szövetséget a verseny lemondására. Bízom a szurkolók megértéseben és remélhetőleg a következő esztendőben is rangos viadalokkal tudjuk majd Önöket kárpótolni" - tudatta Albók József.

Júniusban a Grand Prix kvalifikációja is parádés versenyt hozott

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában