Futsal

2022.10.15. 08:21

Nem termett babér a futsalosainknak

A futsal NB I. 7. fordulójában a Nyírbátor hazai pályán, a Nyíregyháza idegenben szenvedett vereséget.

Lipl Noelék a második félidőben fordították meg a mérkőzést a Nyíregyháza ellen

Forrás: ujpestfutsal.hu

Két hét szünet után folytatódott az NB I.-es futsalbajnokság. Mint ismert, a pauza előtt megyénk két csapata egymással játszott, a derbit a Nyíregyháza nyerte meg 5–2-re, így jobb hangulatban készülhetett a 7. fordulóra.

A Nyírbátor zsinórban elszenvedett öt vereség után lépett pályára, ám papírforma szerint péntek este is csak a tisztes helytállásban bízhatott. Sajnos ez sem sikerült, a Siska Gergőt és Szőcs Lászlót nélkülöző hazaiak 7–0-ra kikaptak az utóbbi hetekben már egyre jobb formába lendült címvédő Haladástól.

A Nyíregyháza a két légiósától megvált Újpesthez látogatott. Lovas Norbert együttese remekül kezdett, Lakatos László révén előnybe került és további nagy helyzeteket alakított ki, uralta az első félidőt, a szünetben mégis egálra álltak a felek (1–1). A második félidőt is jól indították a vendégek, Ladányi Dávid szép góljával újra előnybe került a Stúdió. Sajnos a hazaiak nagyon gyorsan egyenlítettek, majd picivel később, egy perc leforgása alatt eldöntötték a meccset. A nyíregyháziak a hajrában is küzdöttek, hogy visszajöjjenek a meccsbe, öt a négyben támadtak perceken át, ám nem sikerült újabb gólt szerezni (5–2).

Futsal: NB I., 7. forduló
Nyírbátori SC–Haladás 0–7 (0–3)
Nyírbátor, v.: Szűcs, Szabó.
Nyírbátor: Opre – Szabó, Szentes Bíró, Hadházi, Csoma. Csere: Tóth, Nagy Zs., Faragó, Kerekes, Rácz, Molnár, Makai, Lakatos. Vezetőedző: Baksa Csaba.
Haladás: Alasztics – Longo, Nagy K., Dróth, Vatamaniuc-Bartha. Csere: Gyimesi, Kovács, Szalmás, Knizs, Hajmási, De Souza, Sipos, Fehér, Rutai. Vezetőedző: Calvo Rodriguez Juan Ramon.
Gól: Dróth 2, Rutai, Fehér, De Souza, Kovács, Vatamniuc-Bartha.

Újpest–A’Stúdió Futsal Nyíregyháza 5–2 (1–1)
Újpest, v.: Hartung, Muhari.
Újpest: Vámosi – Szeghy, Suscsák, Lipl, Harnisch. Csere: Zsolnai, Tyukász, Balogh, Klacsák, Szabó, Horváth, Östör. Vezetőedző: Németh Péter.
Nyíregyháza: Szabolcsi – Ladányi, Varga, Krajnyák, Gyügyei. Csere: Petró, Hegyes, Gyulai, Kovács R., Kovács G., Lakatos P., Kovács E., Lakatos L., Pataki. Vezetőedző: Lovas Norbert.
Gól: Harnisch (13.), Klacsák (25.), Horváth (28.), Suscsák (28., 29.), illetve Lakatos L. (5.), Ladányi (24.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában