Birkózás, Nyírsport SE

2022.10.03. 14:07

Szoboszlón gyürkőztek a fiatalok

A háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes Komáromi Tibor is megtisztelte jelenlétével az eseményt.

Pocsai István, Kovács Bars és Csabai Marcell

Fotó: egyesület

A közelmúltban immár kilencedik alkalommal rendezték meg az Aqua-General Kupa Diákolimpia országos döntőjét. Idén 121 tehetség 11 súlycsoportban  mérte össze a tudását a hajdúszoboszlói Városi Sportház falai között kötöttfogású birkózásban, hogy eldöntsék, kik hazánk legjobb serdülő korú sportolói. A versenyt megtisztelte jelenlétével Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok birkózó, későbbi szövetségi kapitány, akit nagy tapssal fogadtak a fiatalok. 
A verseny ünnepélyes megnyitóján Ancsin László, a Magyar Birkózó Szövetség főtitkára köszöntötte a résztvevőket. – Diákolimpiai döntő, a nevében is benne van, hogy ez egy igen komoly esemény, előrevetíti azt, amit mindannyian el szeretnétek érni, azaz a dobogó legmagasabb fokán állni, ahogy majd később egy világversenyen is. Jövőre Kaposváron rendezik az U15-ös Európa-bajnokságot, ez a torna remek felkészülés arra is – fogalmazott a főtitkár. 
A megméretésen a Nyírsport SE két versenyzővel vett részt: Kovács Bars (38 kg) a negyedik, míg Csabai Marcell (75 kg) a nyolcadik helyen végzett a nívós viadalon. 
A Pocsai István tanítványai legközelebb szombaton, a mogyoródi kötött- és szabadfogású serdülő ranglistaversenyen lépnek szőnyegre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában