Futsal

2022.11.13. 10:15

Győzelmi eséllyel lépnek pályára a nyíregyházi futsalosok

Az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza az NB II-es bajnok, ám az élvonalban még nyeretlen Ruebolát fogadja hétfő este a futsal NB I. 10. fordulójában.

A jó védekezés a nyíregyháziak játékának alapja

Fotó: Gazdag Mihály

Két hét szünet után hétfőn újra bajnoki mérkőzést játszik az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza. A játékosoknak kis pihenésre is volt idejük, de emellett keményen dolgoztak, hogy a folytatásban is sikeresen szerepeljenek. 

– A legfontosabb, hogy a sérültek meggyógyultak – foglalta össze Lovas Norbert vezetőedző a DEAC elleni mérkőzés óta eltelt időszakot. – Kisebb-nagyobb betegségeket átvészeltünk, reméljük, a meccsig már nem betegszik meg senki, akkor teljes kerettel állhatunk ki. A legutóbbi bajnoki után két nap szünetet kaptak a játékosok, hogy feltöltődjenek, amire szükség lesz, mert nagyon sűrű a következő másfél hónap programja. A szünetről visszatérve jól edzettek a fiúk, bizakodó vagyok, de nagyon kellemetlen, fiatal csapatot fogadunk, amely érzésem szerint nem erre az egy pontra lenne hivatott.

A hétfői ellenfél az utolsó előtti helyen álló Rubeola lesz. A csömöri gárda az említett egy pontját az ELTE-BEAC vendégeként szerezte, a többi újonc ellen eredménytelen volt: kikapott a Nyírbátortól (4–1) és a Magyar Futsal Akadémiától is (3–2). A nyíregyháziaknak megvan a győzelmi esélyük, ám ezen a meccsen sem támadhatnak meggondolatlanul.

– A jó védekezés az alap, ha az rendben van, akkor tudunk egyébről beszélni – szögezte le a mester. – Ha csak a támadásra koncentrálunk, akkor nagyon rossz eredménybe szaladnánk bele. Szerintem hasonló meccs lesz, mint az ELTE ellen, a Csömör is nagyjából azon a szinten van. Jó szakmai munka van nálunk, a fiatal játékosaik régóta futsaloznak, igazi futsalcsapat, nem véletlenül nyerte meg az NB II-es bajnokságot. Az élvonalbeli meccsrutin hiányzik még nekik is. Bízom benne, hogy felnövünk a feladathoz és itthon tartjuk a három pontot!

Mint arról beszámoltunk, a Nyírbátor már pályára lépett a 10. fordulóban, melyben végre megtört a jég, az ELTE elleni 2–1-es sikerrel hosszú idő után megszületett a csapat második győzelme.

Futsal: NB I., 10. forduló
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza–Rubeola FC
Hétfő, 19 óra, Continental Aréna

A forduló többi mérkőzése: Nyírbátori SC–ELTE-BEAC 2–1, Haladás–DEAC 1–1, Újpest–Aramis, Berettyóújfalu–Kecskemét, magyar Futsal Akadémia–Veszprém (mind hétfőn)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában