Labdarúgás, Nyír-Wetland megyei I. osztály

2022.11.13. 16:22

Ibrányban nyert az Újfehértó

Fotó: Gazdag Mihaly

A Nyír-Wetland megyei I. osztályú bajnokságban öt mérkőzést rendeztek vasárnap.

Ibrány–Újfehértó 0–2 (0–1)
Ibrány, v.: Kosztyu. Ibrány: Tóth – Bégányi (Szabó), Mező (Udovyk), Kállai, Kiss, Nagy, Pápa (Horváth), Sustyák (Szikszay), Buka, Kecskeméti (Molnár), Zubora. Edző: Kató István. Újfehértó: Nagy – Csáki, Simonka, Somogyi, Angyal, Hudák (Bodnár), Papp (Szilágyi), Zámbó, Pallai, Daróczi, Ács (Varga). Edző: Piskóti Zsolt. Gól: Somogyi, Szilágyi.
Kató István: – Küzdött a csapat, de ez kevés volt a pontszerzéshez. A csapat nevében is megköszönöm az ibrányi szurkolóknak, hogy a mostani helyzetünkben is kitartanak mellettünk.
Piskóti Zsolt: – Ma megmutatta a csapat, hogy ha kell, akkor csúszva-mászva, egymást kisegítve is képes mérkőzést nyerni. Gratulálok a srácoknak. További sok sikert Ibránynak.

 

Balkány–Vásárosnamény 0–0
Szakoly, v.: Pethő. Balkány: Kanócz –Kerecsen, Fodor, Selymes, Tóth, Haller, Vasas, Tőkés, Németi, Pallai, Mányi (Molnár). Edző: Mirgai László. Vásárosnamény: Kardos – Géci, Szőcs, Bátyi, Szabó (Újvári), Deskó, Kopor, Barta (Illés), Vereytsi, Deák, Orosz. Edző: Unchiás Rémusz.
Mirgai László: – A mérkőzést nagyszerűen vezette a játékvezetői hármas. Az első félidőben mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei a pontszerzésre, a második félidőben nekünk állt a meccs, hiszen négy óriási ziccerünk volt a kapussal szemben, sajnos ezeket kihagytuk, ezért meg kell elégednünk a döntetlennel.
Unchiás Rémusz: – Vereséggel felérő döntetlent szereztünk. Számunkra nagyon fontos lett volna a három pont megszerzése, támadó játékból sokkal-sokkal többet vártam volna.

Kállósemjén–Mándok 3–0 (2–0)
Kállósemjén, v.: Major. Kállósemjén: Ovszijenko – Marozsán, Törtei (Tóth), Hamza (Szabó), Danó (Bodnár), Vass, Fodor, Pekk, Lakatos B., Gömze (Docsa), Kornutyak (Páll). Játékos-edző: Vologyimir Ovszijenko. Mándok: Lőrincz – Köblös, Koszta, Lusánszki (Danó), Maroda, Gyüre, Lakatos, Molnár, Jánvári, Bugyi, Cservenyák (Jármi). Edző: Dolhai Máté. Gól: Marozsán, Hamza, Fodor.
Gáll László elnök: – Az őszi szezonban utolsó hazai mérkőzésünket játszottuk, ami megint csak egy magabiztos győzelemmel zárult. A szurkolótáborunkat idézve: „A katlanban nem bírnak velünk!”
Dolhai Máté: – Megint egy öngóllal szerzett vezetést az ellenfél, ami láthatóan megfogta a csapatot és emellett elől megint hiányzott a megfelelő hozzáállás, a pontos utolsó passzok és befejezések. Lakatos Balázsnak gratulálunk kisfia születéséhez és jó egészséget kívánunk nekik.

Nyírbéltek–Nyírmeggyes 2–0 (1–0)
Nyírbéltek, v.: Fehér. Nyírbéltek: Ritli – Ricsei, Bákai (Kóka M.), Boldizsár, Szabó Á., Nemes, Szabó S., Fleisz (Kerekes), Sárga B., Sárga Zs., Jónucz. Edző: Körmös Miklós. Nyírmeggyes: Zán – Sivadó, Nagy, Török, Ács, Batizi Pócsi (Csatári), Preg, Folytán, Máté (Domokos), Gönczör, Molnár. Edző: Kovács László. Gól: Nemes, Jónucz.
Körmös Miklós: – A hazai veretlenségünket megőriztük a mérkőzésen, de ez nemcsak nekünk köszönhető, hanem lelkes szurkolóinknak is, akiknek köszönjük az egész éves kitartást és hogy buzdítanak bennünket. A kaplonyi barátainknak, akik időt és fáradtságot nem kímélve jöttek és szurkoltak nekünk. Igaz, ma a szezon leggyengébb játékával rukkoltunk elő, de ezért is három pont jár. Gratulálok a srácoknak és további sok sikert a Nyírmeggyesnek!
Kovács László: – Igazságtalan sport a labdarúgás, a szerencsétlenségünk mellé sorsdöntő játékvezetői hibák párosultak.

Nagyhalász–Nyíregyháza II. 0–3 (0–1)
Nagyhalász, v.: Varga. Nagyhalász: Kőrösi – Varga, Borbély (Dócs), Tóth L. (Bajusz), Rőth, Tóth G., Kölcsi, Korsoveczki, Babják, Kerekes (Havel), Oláh. Edző: Nagy Lajos. Nyíregyháza II.: Talián – Herczku, Oláh, Tangel (Cseh), Hunyadi, Gönczör (Kardos), Tagai, Nagy (Légrádi), Girdán (Vámos), Erdei (Batta), Szücs. Edző: Tudja Dávid. Gól: Erdei, Tangel, Tagai.
Nagy Lajos: – Büszke vagyok a csapatomra, pár ziccert sikerült kidolgoznunk, több volt benne, de benne is maradt. Sok sikert szeretnék kívánni minden szinten a Szparinak!
Tudja Dávid: – Alacsony színvonalú mérkőzésen helyzeteink csekély százalékát kihasználva magabiztosan nyertünk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában