Helyi sport

2022.11.29. 11:53

Ismét megrendezik a Móricz Kupa nemzetközi leány röplabda-utánpótlástornát

Rangos mezőny érkezik Nyíregyházára.

Illés Zoltán, Moravszki Gyuláné és Kőhalmi Richárd (b-j) a sajtótájékoztatón

Fotó: Sipeki Péter

Két év kihagyás után idén 27. alkalommal rendezik meg december 1-2-án a Móricz Kupa leány röplabda-utánpótlástornát. Hat együttes érkezik az ország különböző pontjairól, sőt a határon túlról is.

Minimum a dobogó  a cél

– Lengyelországból, Szlovákiából és Szerbiából is érkezik csapat, de a sportág hazai élvonalában helyet foglaló klubok is parkettre lépnek Nyíregyházán, a győzelem reményében. Sajnos az elmúlt két évben nem tudtuk megrendezni az eseményt, így nagy öröm számunkra, hogy idén újra folytathatjuk a Móricz Kupa hagyományát. A csapatunk, amely Móricz-Sportcentrum néven szerepel, készen áll, ezt igazolja az országos gyermekbajnokság alapszakaszában elért harmadik helyünk is. Fontos, hogy nemzetközi szinten is megmérettessük magunkat, házigazdaként szeretnénk minimum a dobogón zárni – mondta el az esemény keddi sajtótájékoztatóján Moravszki Gyuláné, a Móricz DSE edzője.  

A torna a város kiemelt rendezvénye, mivel testvérvárosi kapcsolatokon alapszik. A két nap során a csapatok tizenhárom mérkőzést játszanak. A találkozóknak a Móricz Zsigmond Általános Iskola tornaterme ad otthont.

Igény van a rendezvényre

– Több évtizedes együttműködés köt minket a meghívott csapatokhoz. Sajnos az eddig megszokottakhoz képest kevesebb klubot tudunk fogadni, de a gazdasági nehézségeken átlendülve a sport ezúttal is bebizonyítja, hogy ez az a terület, ahol át tudjuk lépni a korlátainkat. Elmondhatom, hogy óriási volt az érdeklődés, amely által ismét bebizonyosodott, hogy igény van erre a tornára – folytatta Illés Zoltán, az intézmény igazgatója.

Fontos állomás az utánpótlás számára

– Immáron huszonhetedik alkalommal rendezi meg az iskola és a Sportcentrum a nemzetközi tornát. Fontos állomás ez az utánpótlás korosztály számára, hisz a nemzetközi közegben fel tudják a megyei fiatalok mérni, hogy hol is áll a felkészülésük. Gyakorlatilag a Móricz egy bázisiskolaként működik, a röplabdázás egyik fellegvára Nyíregyházán – vélekedett Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A  versengésen a Móricz-Sportcentrum mellett a Kikinda (szerb), a Mosir Jaslo (lengyel), az MTK, a Presov (szlovák) és az Újpest csapatai vesznek részt.

 

Címkék#röplabda

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában