Salakmotor

2022.11.11. 08:54

Vaspapucsosok nívós halászi versenyei

Továbbra is a salakmotoros világ vérkeringésében, volt GP-kvalifikáció és kontinensbajnokot avattak

Elcsendesedett a depó, vége a szezonnak. A Nagyhalászi Speedway Rigen évről évre magasabbra teszik a lécet, és rendre át is viszik az adott magasságot. Így volt ez idén is, hiszen a salakmotor szakág hazai ékszerdobozó végleg bekapcsolódott a vaspapucsos világ vérkeringésébe. Idén is volt Grand Prix kvalifikáció, kontinensbajnoki selejtező egyéni is és páros és ami még eddig nem volt: Európa-bajnoki éremosztó, hiszen az U 19-es kontinensbajnoki sorozatának zárását jelentett a szeptemberi Európa-bajnoki finálé.

A tervekhez képest egy nappal később kezdődött a szezon. A magyar-szlovén közös bajnokság nyitánya Nagyhalászban lett volna, ám a szlovének kérésére elhalasztották, Így amolyan beugróként április 24-én a MACEC Kupával kezdődött a szezon. 

Egy hónappal később a felnőtt Európa-bajnoki selejtező következett, júniusban pedig a GP-kvalifikáció. A következő hónapban párosok versengtek az Eb-selejtezőn. A versenymentes augusztus után jött a már említett éremosztós U 19-es Európa-bajnoki finálé. A tervek szerint októberben a halászi oválon zárult volna a magyar és szlovén bajnokság, ám mivel megfelelő színvonalú versenyzőket nem lehetett már meghívni, a hazaiak érthető módon lemondták a viadalt.

Érdekesség, hogy az első és az utolsó versenyen nem volt túl kegyes az időjárás, hiszen a MACEC Kupán és az U 19-es Eb-finálét is csak 16 futamos volt, ez után hirdettek eredményt. Mindent egybe véve idén is remek versenyeket láthattak az érdeklődök, a megszokott nívót hozta az ovál.

Albók József

- Összességében remek szezont zártunk, véleményem szerint ismét a megszokott, magas színvonalon szolgáltuk ki a közönséget – kezdte a szezon summázását Albók József pályatulajdonos, a Nagyhalászi Motorsport Sportegyesület vezetője. - Úgy lett volna teljes az idény, ha bajnokot avatunk októberbe, ám hiába mozgattunk meg mindent, sajnos a kési időpont miatt nem tudunk olyan kvalitású motorosakat meghívni, amilyenek biztosították volna a szurkolók által megszokott nívót. Az időjárás kétszer is közbe szólt, ám a legfontosabb a versenyzők biztonsága volt, így a pálya első Európa-bajnoki döntőjét tizenhat futam után kellett befejezni.

- A FIM Európa tisztségviselői valamennyi találkozó után elismerően nyilatkoztak, ami természetesen jól esett és amiért mindent meg is tettünk. Dicséret illeti a stáb tagjait, akik a versenyek szervezésében és a lebonyolításában, valamint a pálya ápolásában és előkészítésében ismét jelest érdemlően teljesítettek. Bízom benne, hogy a következő szezonban hasonlóan rangos versenyeknek lehetünk majd a házigazdái-így Albók József.

Azt is meg kell említenünk, hogy a hagyományoknak megfelelően az infrastrukturális fejlesztések idén sem maradtak el. Nem csak épül, hanem tovább szépül is a pálya, van megfelelő számú parkolóhely és a villanyvilágítás is premierre vár. A tervek szerint októberben a bajnoki zárófordulót mér reflektorfényben rendezték volna. 

Ami a bajnokságot illeti, a versenykiírás alapján három forduló után eredményt lehet hirdetni. A szakbizottság még hivatalosan nem tette közzé a végeredményt, amely alapján a halászi klubnak két dobogósa van: Fazekas Dennis megvédte bajnoki címét, Bárány Márk pedig a harmadik helyen zárt. 

 

Visszapillantó. Április 24: MACEC Kupa 1. forduló

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a parádés idei programmal bíró Nagyhalász Speedway Ringen mind a tervezett húsz futamot megrendezzék. A vasárnapi MACEC Kupán hét nemzet vaspapucsosai versengtek. Az aznapra ígért nagy eső sajnos mégis megérkezett az oválra. A tizenhetedik futamban már esett, utána szakadt. A versenybíróság döntött, és rövid várakozás után leglogikusabbnak tűnő megoldásként véget vetett a viadalnak. Így tizenhat kör után hirdettek végeredményt, a győzelmet a négy kör után egyedüli százszázalékos lengyel Robert Chmiel szerezte meg honfitársa, Patryk Rolnicki és az ukrán Marko Levishyn előtt. A díjkiosztó nem a megszokott ceremónia kíséretében a depóban volt. 

Végeredmény: 1. Robert Chmiel (lengyel) 12, 2. Patryk Rolniczki (lengyel)11, 3. Marko Levishyn (ukrán) 10, 4. Piotr Piór (lengyel) 9, 5. Magosi Norbert 8, 6. Fazekas Dennis 8, 7. Vitaliy Lisak (ukrán 8), 8. Bartosz Curzytek (lengyel) 5, 9. Andrei Popa (román) 5, 10. Milen Manev (bolgár) 4, 11. Jan Jenicek (cseh) 4, 12. Patrik Búri (szlovák) 3, 13. Bruno Belan (cseh) 3, 14. Patryk Zielinski (lengyel) 2, 15. Bárány Márk 2, 16. Jaroslav Petrák (cseh) 2.

A MACEC Kupa eredményhirdetését az időjárás miatt a depóban tartották

 

Május 21: Egyéni Európa-bajnoki kvalifikáció

Ez bizony verseny volt a javából, és több szempontból is emlékezetes. Az első és legfontosabb, hogy igen magas színvonalon motoroztak a versenyzők a Nagyhalász Speedway Ringen szombaton az Európa-bajnoki (SEC) elődöntőn. Tizenöt nemzet jegyzett motorosai küzdöttek a Challenge-be jutást jelentő első öt helyért. A vaspapucsosok odatették magukat, és időnként parádés csatákat produkáltak. 

Végeredmény: 1. Dominik Kubera (lengyel) 15, 2. David Bellego (francia) 11+3, 3. Marko Levishin (ukrán) 11+2, 4. Václav Milik (cseh) 11, 5. Oliver Berntzon (svéd) 11, 6. Valentin Grobauer (német) 9, 7. Matias Nielesen (dán) 9, 8. Patrick Hansen (dán) 8., 9. Chris Harris (brit) 7, 10. Jevgenij Kostigovs (lett) 6, 11. Nicolas Covatti (olasz) 5, 12. Matic Ivacsics (szlovén) 5, 13. Lasse Fredriksen (norvég) 5, 14. Fazekas Dennis 4, 15. Bárány Márk 2, 16. Andrei Popa (román9 1, 17. Jakub Valkovics (szlovák) 0, 18. Füzesi Richárd 0.

Dominik Kubera az Eb-selejtezőt úgy nyerte meg, hogy az első futamában nagyot bukott

 

Június 11: Grand Prix kvalifikáció

Elégedetten távozhattak a sportág kedvelői szombaton késő délután a Nagyhalász Speedway Ringről. A Grand Prix kvalifikációja igen színvonalas versenyzést hozott. Két különfutam döntötte el az első és a harmadik hely sorsát a glasgow-i Challengbe jutó motorosok között.A versenyen volt nagy győztes Dominik Kubera személyében, aki az Európa-bajnoki selejtező után második versenyét is megnyerte a halászi oválon. A nagy vesztes az ausztrál Brady Kurtz volt, aki az utolsó futama előtt még az első helyen állt, végül ötödikként zárva lemaradt a továbbjutásról. Tizennégy nemzet kiválósági hatalmas és igen magas színvonalú küzdelmet vívtak. Húsz futam után eldőlt, hogy ki az a négy motoros, akik kijutott Glasgowba a Challenge mezőnyébe. Viszont az első és a harmadik helyet is el kellett dönteni külön futamokban. Előbb a tizenkét pontosok bronzfutama jött, ezt piros sisakjelzéssel induló francia David Bellego nyerte a cseh Vacláv Milik előtt. Az első helyért a legutóbbi nagyhalászi verseny, az EB-selejtező győztese, a lengyel Dominik Kubera a svéd Oliver Bernzton ellen versengett, a lengyel biztosan nyert így ismét a dobogó legfelső fokára állhatott.

Végeredmény: 1. Dominik Kubera (lengyel) 13+3, 2. Oliver Berntzon (svéd) 13+2, 3. David Bellego (francia) 12+3, 4. Vacláv Milik (cseh) 12+2, 5. Brady Kurtz (ausztrál) 11, 6. Patrick Hansen (dán) 10, 7. Nick Skorja (szlovén) 9, 8. Marko Levishin (ukrán) 8, 9. 8. Chris Harris (brit) 8, 10. Jevgenij Kostigovs (lett) 7, 11. Paco Castagna (olasz) 7,12. Lukas Fienhage (német) 4, 13. Fernando Garcia (argentin) 3, 14. Cristian Zubillaga (argentin) 3, 15. Fazekas Dennis 1, 16. Bárány Márk 0, 17. Füzesi Richárd 0.

Szelfizés közben a GP-kvalifikáció dobogósai

 

Július 9: Páros Európa-bajnoki elődöntő

Az izgalmas vetélkedésben a lettek végeztek az élen a csehek és lengyelek előtt. Ez a három nemzet jutott a dániai fináléba. A negyedik helyen az ukránok végeztek a finnek és a szlovénok előtt. A Fazekas Dennis, Magosi Norbert és Kovács Roland alkotta magyar trió a hetedik helyen zárt.

Végeredmény: 1. Lettország 25 pont (Jevgenijs Kostigovs 14, Olegs Mihailovs 11), 2. Csehország 23 (Jan Kvéch 14, Daniel Klima 9, Matouš Kamenik 0), 3. Lengyelország 18 (Wiktor Przyjemski 11, Bartlomiej Kowalski 5, Kacper Pludra 2), 4. Ukrajna 17 (Marko Levishyn 15, Vitalii Lysak 1, Stanislav Melnychuk 1), 5. Finnország 15 (Antti Vuolas 14, Niklas Sayriö 1), 6. Szlovénia 15 (Nick Skorja 9, Matic Ivacic 6), 7. Magyarország 13 (Fazekas Dennis 10, Magosi Norbert 3, Kovács Roland 0).

Népes mezőny, a páros EB-selejtező legjobbjai az eredményhirdetésen

 

Szeptember 17: U19 Európa-bajnoki döntő

Sajnos az eső közbe szólt a Nagyhalász Speedway Ringen az év versenyén. Az U19-es Európa-bajnoki finálé az eső miatt negyvenperces csúszással kezdődött, és végül csak tizenhat futamot rendeztek meg, mert az ismét rázendítő eső miatt balesetveszélyessé vált az ovál. A címvédő lett Francis Gusts nemrégiben bukott, így sérülése miatt nem érkezett meg, miként az egyik tartalék, a svéd Gustav ­Grahn sem. Így tartalékok nélkül hét lengyellel kezdődött a viadal. Már az első futamot újra kellett startolni, mert a lengyel Franciszek Karczewski túl nagy lendülettel akart ráfordulni a kanyarra, és bukott. Szerencsére nem történt komolyabb baja, folytatni tudta a versenyt. Hamar kiderült, hogy a fiatalok nem óvatoskodnak, húzták a gázt rendesen, emiatt volt még három bukás is.

A második etap után kiderült, hogy százszázalékos már senki sem lehet. Sajnos az eső egyre inkább eleredt, és látszott, hogy kevés az esély mind a húsz futam megrendezésére. A döntőnek beillő tizenötödik futamot a dán Jesper Knudsen nyerte a norvég Mathias Pollestad előtt. Úgy, hogy az élen motorozva megbokrosodott a paripája, szerencsére az ifjú dán két keréken tartotta a motorját, és maradt az élen, és elsőként ért át a célvonalon. Ezzel a tizenhat befejezett futam után ő gyűjtötte be a legtöbb pontot (11-et), így ő végzett az élen a norvég (10 pont) előtt. A bronzmedál a svéd Casper Henrikssoné (8 pont) lett. Végül úgy hirdettek eredményt, hogy valamennyi motoros négyszer állhatott starthoz. A magyar színeket képviselő Füzesi Richárdnak nemhogy babér, de még pont sem termett. Mivel ez Európa-bajnoki döntő volt, a díjátadón a megszokott serlegek mellett érmeket is kaptak a dobogósok. 

Végeredmény: 1. Jesper Knudsen (Dánia) 11 pont, 2. Mathias Pollestad (Norvégia) 10, 3. Casper Henriksson (Svédország) 8, 4. Franciszek Karczewski (Lengyelország) 8, 5 Jakub Krawczyk (Lengyelország) 8, 6. Damian Ratajczak (Lengyelország) 7, 7. Norick Blöndrom (Németország) 7, 8. Nicolai Heiselberg (Dánia) 7, 9. Eric Barchubar (Németország) 6, 10. Wiktor Przyjemski (Lengyelország) 6, 11. Wiliam Drejer (Dánia) 5, 12. Kacper Grzelak (Lengyelország) 4, 13. Oskar Paluc (Lengyelország) 3, 14. Anze Grmek (Szlovénia) 3, 15. Antoni Mencel (Lengyelország) 3, 16. Füzesi Richárd (Magyarország) 0

A közelgő jövő nagy vaspapucsosai, a z U19-es Európa-bajnokság érmesei

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában