Kosárlabda

2022.12.03. 14:02

Bajnok edző érkezik a Blue Sharkshoz

A férfi kosárlabda NB I/A-ban szereplő Hübner Nyíregyháza BS kinevezte az új vezetőedzőjét.

Darko Radulovic legutóbb Koszovóban edzősködött

Mint ismert a férfi kosárlabda élvonalban nyeretlenül utolsó helyen álló nyíregyháziak múlt héten szerződést bontottak Pethő Ákos vezetőedzővel, azóta a Körmend és az Aba Fehérvár ellen is Szollár Gergő és Alberto Ona készítette fel a csapatot. A klub szombaton bejelentette az új vezetőedző érkezését.

A Blue Sharks mindenben megállapodott Darko Radulovic vezetőedzővel, aki megérkezett Nyíregyházára, így hétfőtől már ő irányítja a csapat szakmai munkáját.

Radulovic 16 éves korától 2016-ig profi kosárlabdázó volt Észak-Macedóniában. Edzői pályafutása elején hazájában utánpótlás szinten dolgozott, volt az U20-as északmacedón válogatott vezetőedzője, és a KK Vardar Skopjénál irányította az U20-as csapatot. A klub felnőtt együttesénél előbb másodedző, majd vezetőedző volt. A fiatalokkal és később a felnőttekkel is bajnokságot nyert – utóbbi élvonalba jutást ért.

Az MZT Skopje Aerodrom csapatánál a 2020–2021-es idényben másodedzőként kezdte a munkát, majd 2021 márciusától már ő irányította a gárdát. Óriási sikereket értek el: megnyerték az északmacedón kupát, a bajnokságot és a szuperkupát is. A 42 éves tréner legutóbb a koszovói Bashkimi vezetőedzője volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában