Szpari

2022.12.02. 12:38

Edzőt vált a Nyíregyháza Spartacus

Az NB II. őszi szezonjából hátralévő két fordulóban már nem Huszák Géza készíti fel a Nyíregyháza Spartacust.

Lengyel Roland (jobbra) nem először irányítja a Szparit

Forrás: klub

Nem a legnyugodtabb őszi szezonját teljesíti a Nyíregyháza Spartacus. A Szpari augusztus óta ingadozóan szerepel és sajnos inkább a hullámvölgyekből van több, mint a pozitív eredményekből. A piros-kékek 18 forduló után a 14. helyen állnak, vagyis két helyre, és egy pontra a már osztályozós 16. pozíciótól.

A rossz szereplésnek egyszer már volt következménye, augusztus közepén Huszák Géza vette át Feczkó Tamás vezetőedző feladatait. A klub pénteken bejelentette, hogy a szezont szakmai vezetőként kezdő Huszáknak is fel kell állnia a kispadról és az őszi szezonból hátralévő két fordulóban Lengyel Roland irányítja a csapatot.

Az ősszel az U19-es csapatot irányító 44 éves trénernek nem ismeretlen a feladat, hiszen korábban két ízben is kinevezték már a felnőtt együttes vezetőedzőjének. A 2018–2019-es idényben, október elején Bozsik Józseftől ideiglenesen vette át a gárdát, a Szpari azonnal legyőzte a Békéscsabát 6–3-ra, majd az ősz végéig 5-3-3-as mérleget hozott össze a csapattal. Három évvel ezelőtt november 10-én újra ő volt a vezetőedző, akkor a Zoran Szpisljaktól átvett együttest 3–0-s győzelemre vezette a Szeged ellen. Érdekesség, hogy abból a csapatból már senki nincs itt… Az edzőváltás remekül sült el, hiszen Lengyellel a kispadon a téli szünetig gólt sem kapott a Spartacus és zsinórban öt meccset nyert. A mester tavasszal is folytathatta a munkát, 2020 márciusában aztán a koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért a bajnokság.

Vasárnap a Szegedhez látogatnak a nyíregyháziak. A feladat nem egyszerű, hiszen az ellenfél a harmadik helyen áll, csupán kettő ponttal van lemaradva a feljutó pozícióban lévő Pécstől. Az persze tudjuk, hogy Lengyel Roland kinevezése egyszer már bevált Szeged elleni meccs előtt...

Labdarúgás: NB II., 19. forduló
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Nyíregyháza Spartacus, Szeged, vasárnap,15.
További mérkőzések: DVTK–Haladás, MTK–Gyirmót, Csákvár–ETO FC Győr, Mosonmagyaróvár–Soroksár, Budafok–Tiszakécske, Békéscsaba–Ajka, Dorog–Pécs, Szentlőrinc–Kazincbarcika, Kozármisleny–Siófok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában