Röplabda, Fatum-Nyíregyháza

2022.12.02. 20:27

Felállt a padlóról a Fatum, mégis az MTK örülhetett

Kétszettes hátrányból egyenlített a Fatum-Nyíregyháza, a győzelmet azonban az MTK Budapest szerezte meg.

Selena Leban (23) huszonhárom ponttal zárta a mérkőzést

Fotó: MTK

Mint az ismert, Leonidasz Gaitanakisz távozását követően a Szent Benedek Röplabda Akadémia elleni győztes találkozóra Pampuch Csaba készítette fel a csapatot, ám a pénteki, az MTK Budapesttel szembeni idegenbeli fellépésre, már a hét elején kinevezett Tomás Varga iránymutatása alapján hangoltak. Az összecsapás előtt kérdéses volt a hátsérüléssel bajlódó Krisztina Belova játéka, aki végül nem is lépett pályára.

A bajnoki tabella utolsó helyén álló, eleddig mindössze egyetlen győzelemmel bíró MTK kezdte az összecsapást, ám az első pontot Merve Cepni révén a Nyíregyháza szerezte. A Fatum villámrajtot véve 4:0-val indított, majd 5:3-nál egy elképesztően hosszú labdamenet végén Anija Jurdza demoralizálta a hazai egyesületet, melyet két újabb szabolcsi pont követett. A lendületet egy időkéréssel próbálta megtörni a vendéglátók mestere, Leiszt Máté. A mérkőzés ezen szakaszában egyértelműen a Fatum akarata érvényesült, így a hazai tréner kénytelen volt újból időt kérni. Ez látszólag meghozta az eredményét, kiegyenlítődött a játék képe, kisvártatva már csak egy pont volt a felek közötti differencia, majd 17 pontnál előbb egalizált, aztán a vezetést is átvette a házigazda - az egyébként végig kiválóan játszó, korábbi nyíregyházi játékos, Szabó Lili pontjával. A szett végén sajnos többet hibázott a vendég gárda, így 26:24-re a budapesti klub nyerte a játékrészt.

Az első felvonáshoz hasonlóan a másodikat is jól kezdte a Fatum, ám 5 pontnál kiegyenlített az MTK. Próbálta ugyan minimális előnyét tartani a nyírségi egyesület, ám komolyabb fórra nem tudott szert tenni, 14:13-ra pedig már ismét a budapesti csapat vezetett, sőt Selena Leban és társai teljesen leblokkoltak, így egy 4-0-s sorozattal tetemes előnybe került a házigazda. A Nyíregyháza azonban nem adta fel, visszajött a szettbe, ez azonban csak átmeneti fellendülésnek bizonyult, így a második játszmalabdát beütve (25:22) már 2:0-ra vezetett a kék-fehér alakulat.

A harmadik felvonás is nyíregyházi ponttal indult, ám az eddigieknél kissé szélesebbre nyílt az olló, ami négy-öt pontos vendég előnyt eredményezett. Ezt 5:10-es állásnál Leiszt Máté időkérése törte meg, sikertelenül, megmaradt ugyanis az ellenfelek közötti különbség. A szett végéhez közeledve érthetetlen módon újra megtorpant a Fatum, két pontra jött fel az MTK, ám ekkor gyors egymásutánban háromszor eredményes volt a vendég csapat, újra magához ragadva a kezdeményezést. Úgy tűnt, hogy ezt a szettet már nem engedi ki a kezéből a Yagmur Karaoglu által vezetett sor, még úgy sem, hogy az MTK hat! szettlabdát hárítva kiegyenlített, Leban azonban nem hagyta ezt annyiban, így 24:26 arányban a szabolcsi egyleté lett a játékrész.

Talán már mondani sem kell, nyíregyházi ponttal kezdődött a negyedik felvonás. A vendégek elhitték, hogy lehet keresnivalójuk, így 0:5 után a hazai edző kénytelen volt ismételten csak időt kérni. A koreográfia ellenben nem változott, tartotta három-négy pontos előnyét a Fatum, még akkor is, ha a szett végéhez közeledve erőre kapott a budapesti klub és huszonegy pontnál kiegyenlített. Tomás Varga nem bízta a véletlenre a végét, időt kért, melyet követően Selene Leban le is zárta a játékrészt, 23:25-re megnyerve azt.

A döntő szett érdekes módon nem Fatum ponttal vette kezdetét, amin egy eléggé vitatható bírói döntés sem segített, két pontos előnyhöz juttatva a hazai egyesületet, amely tartotta is a megszerzett fölényét. Mindkét csapat feljavult a sáncokat illetően, a játékrész derekán három pontos fórral fordulhatott az MTK, amit már nem is engedett ki a kezéből, így hiába állt fel kétszettes hátrányból a Nyíregyháza, vereséggel zárta a hetedik fordulót.

Női Extraliga, alapszakasz, 7. forduló
MTK Budapest–Fatum-Nyíregyháza 3:2 (24, 23, -24, -23, 9)
Budaörs, Ilyés-Aramis Sportcsarnok, v.: Jámbor, Halász.
MTK: Szabó 16, Berkó 4, Costa 15, Tatár 15, Asonja 19, Briga 4. Csere: Divényi (liberó), Varga. Vezetőedző: Leiszt Máté.
Nyíregyháza: Cicic 3, Leban 23, Lászlop 4, Karaoglu 19, Jurdza 10, Cepni 14. Csere: Tóth (liberó), Kovács-Francesco 1. Vezetőedző: Tomás Varga.
A mérkőzés alakulása: 1. játszma (30 perc): 0:4, 3:5, 4:11, 8:14, 14:16, 17:17, 21:19, 24:24, 2. játszma (28 perc): 1:3, 5:5, 7:9, 11:11, 18:13, 20:17, 20:20, 24:22. 3. játszma (30 perc): 3:3, 5:10, 8:12, 12:17, 15:17, 15:20, 18:24, 24:25. 4. játszma (29 perc): 0:5, 3:8, 6:10, 8:14, 11:15, 14:16, 19:20, 23:24. 5. játszma (17 perc): 2:0, 6:3, 8:5, 11:8, 14:9. 

A csapathoz kapcsolódó további hír, hogy a cseh VK Prostejovval találkozik a Fatum a női röplabda Challenge Kupa főtáblájának 1. fordulójában. A cseh bajnok a selejtezőben kettős győzelemmel búcsúztatta az osztrák ATSC Kelag Klagenfurtot. Múlt szerdán idegenben 3:1-re, míg csütörtökön otthon 3:0-ra nyert. A Nyíregyházának nem kellett selejtezőt játszania, egyből a harminckét csapatos főtáblán kezdhet.

A párharc mindkét mérkőzését Csehországban játsszák, az első meccset december 21-én, 18 órától, míg a visszavágóra másnap, december 22-én, 18 órától kerül sor Prostejovban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában