Röplabda, Fatum-Nyíregyháza

2022.12.09. 21:19

Győzelem az Újpest otthonában

Előnnyel várhatja a Magyar Kupa negyeddöntőjének nyíregyházi visszavágóját a Fatum

Magabiztos győzelmet aratott Újpesten a Fatum-Nyíregyháza

Fotó: Dodó Ferenc

A női röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének első összecsapásán Újpesten lépett pályára a Fatum-Nyíregyháza. A két csapat ősszel már harmadszor nézett farkasszemet egymással, miután előbb egy felkészülési mérkőzésen, majd a bajnokságban is sikerült őket két vállra fektetni - igaz utóbbi meccs második játszmájában rosszul cserélt a szabolcsi csapat, olyan felállással került pályára, amiben nem volt két magyar játékos, így a Magyar Röplabdaszövetség a találkozót 3:0-s (75:0) eredménnyel az UTE javára írta. A kupasorozat előző körében a Fatum a Jászberényt, míg a lila-fehérek a MÁV Előre csapatát búcsúztatták.

Nyíregyházi ponttal kezdődött a mérkőzés, a szabolcsi csapat próbált rögtön agresszíven támadni, Yagmur Karaoglu és Anija Jurdza pontjaival hamar tetemes előnyre tett szert, így a hazai vezetőedző ki is kérte az első idejét. Ez olyannyira megtörte a Fatum lendületét, hogy tizennégy pontnál kiegyenlített az Újpest, majd 15:14-re már a vendéglátó vezetett. Ezt nem hagyhatta szó nélkül Tomás Varga sem, így jöhetett az első nyírségi játékmegszakítás. Innentől fej-fej mellett haladtak a felek, egyik klub sem tudott egy pontnál nagyobb fórra szert tenni. Az első játszmalabda Merve Cepni és társai előtt adódott, a török légiós sáncával pedig 24:26-ra meg is nyerte a szettet a Nyíregyháza.      

Rossz hazai nyitással vette kezdetét a második felvonás, amit három gyors vendég pont követett. Ezt kihasználva uralta a játékrész elejét a Fatum, ellenben 2:10 után feltámadt az UTE, minek eredményeképpen pillanatok alatt három pontra zárkózott. Ennél azonban nem engedte közelebb riválisát a Nyíregyháza, s habár az első szettlabdát még hárította a hazai klub, végül tízpontos különbséggel, 15:25-re nyerte a játékrészt a szabolcsi egyesület.   

Remek nyíregyházi védekezést követően, újpesti hibából születő ponttal indult a harmadik szett, ezúttal viszont nem tudott idejekorán előnyre szert tenni a szabolcsi egylet, sőt az Újpest próbált az utolsó szalmaszálba kapaszkodni, így 9:8-nál átvette a vezetést. Az előnyt azonban nem sikerült megtartania, fordított a Fatum, amely egy-két ponttal folyamatosan előrébb járt, ám tizennyolcnál egalizált a házigazda, így a vendég csapatot mindössze a második tétmérkőzésén irányító Tomás Varga, újfent időt kért. Sajnos ez inkább a lila-fehérben játszó sornak tett jót, gyors egymásutánban szerezték a pontokat, s végül 25:19-re nyerték a játékrészt, így szépítettek a szettek arányának tekintetében. 

Az újabb három perces szünet után a házigazda próbálta ott folytatni, ahol az előző felvonás végén abbahagyta. A Nyíregyháza ellenben rendre válaszolt, különbséget csupán két vitatott bírói döntés jelentett, amely kissé megzavarta a vendég csapatot. Tíz pontnál átvette a vezetést a Fatum, majd Kristina Belova pontjával előszőr vezetett a szettben kettővel a szabolcsi társaság, a differencia pedig nem sokkal később már négy volt. Ekkor úgy tűnt, rövidre zárható a mérkőzés, egyre többet hibázott a vendéglátó, a Fatum-Nyíregyháza pedig igyekezett ezt kihasználni, végül 21:25-re nyerte a szettet, s ezzel a párharc első felvonását is. A továbbjutás azonban két mérkőzésen dől el, a visszavágót jövő szombaton a Zrínyi Ilona Gimnázium, Tiszavasvári úti csarnokában játsszák.

Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés
UTE–Fatum-Nyíregyháza 1:3 (-24, -15, 19, -21)
Budapest, UTE Röplabda Csarnok, v.: Bátkai-Katona, Szarka.
Újpest: Ambrosio 2, Hiruela 23, Manninger 8, Tarin 16, Boskó, Kilyénfalvi 9. Csere: Baksa, Dömsödi (liberók), Woock 4, Goodwin, Sziládi 2, Stojanovic. Vezetőedző: Horváth András.
Nyíregyháza: Cicic 5, Jurdza 3, Lászlop 4, Cepni 13, Karaoglu 16, Leban 18. Csere: Tóth F. (liberó), Belova 4, Kovács-Francesco. Vezetőedző: Tomás Varga.
A mérkőzés alakulása: 1. játszma (28 perc): 3:4, 5:9, 8:14, 16:14, 18:19, 23:24.  2. játszma (21): 0:3, 2:5, 2:10, 8:11, 11:17, 15:24. 3. játszma (28): 1:3, 3:3, 4:7, 8:9, 10:10, 14:17, 18:18, 24:19. 4. játszma (29): 1:1, 5:3, 7:5, 9:9, 13:17, 21:22, 21:24.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában