Bunyósok bajnoksága

2022.12.07. 21:54

Ricsi kiütötte ellenfelét

Mind az öt nyíregyházi bunyós a négy közé jutáért lép szorítóba Miskolcon.

Kovács Ricsi biztosan nyert

 

 

Petrimán Patrik is nyert Fotók: mösz

Háromból három! Ez volt az NYVSC  mérlege ma Miskolcon az országos felnőtt ökölvívó bajnokságon. Nagy Lajos tanítványai közül a 63.5 kilóban a címvédő Kovács Richárd a második menetben befejezte  az Ondó Tamás (Ceglédi VS) elleni meccsét.  

A 75 kilóban Petrimán Patrik 3-2-es pontozással nyert Hegyi Barnabás (HSC) ellen. 

Beri Kevin a 86 kilóban 4-1-es pontozással lépett túl Lakatos Kristófon (HSC).
Csütörtökön mind az öten szorítóba lépnek, a tét pedig már a négy közé jutás, azaz az érem. Ricsi a 11. párban  Burkás Árpád (HSZ) ellen húzza fel a piros kesztyűt. A következő párban jön a 67 kilóban Petrimán Milán mégpedig druszája, Horváth Milán (Hódmezővásárhelyi SC) ellen. Remélhetőleg szerencsét jelent majd, hogy a 21. összecsapáson Petrimán Patrik  a kék sarokból indul majd Diósi Csaba (UTE) ellen. A 26. párban mutatkozik be Kovács Tamás (63.5 kg)  Száraz Gergely  (CSE) ellen. A 33. találkozón  Beri Kevin Balla András ellen (KÖB) meccsel.

Beri Kevin is már éremért bunyózhat
Forrás: mösz

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában