Blue Sharks

2022.12.09. 12:27

Szombaton visszafordulhatna a kocka

A férfi kosárlabda NB I/A jelenlegi szezonjának elején nem gondoltuk volna, hogy decemberben a Honvéd áll jobban. Most már a Blue Sharksnak is javulnia kell.

Darius Perrynek a pontok mellett gólpasszokkal is segítenie kell a csapatát

Fotó: Dodó Ferenc

Jön az a meccs, amit az idény elején mindenki pirossal karikázott be a menetrendjében, mondván, tuti győzelmet lehet elkönyvelni. Való igaz, az újonc Budapesti Honvéd játékoskeretétől nem sokan rezzentek össze szeptemberben, a felkészülési mérkőzések pedig mindenki várakozásait megerősítették. Mások mellett a Hübner Nyíregyháza BS is két tükörsima meccset nyert meg a fővárosiak ellen, a Cápák ekkor látványosan és felszabadultan kosárlabdáztak, nagyjából azt csináltak a pályán, amit akartak.

Igen ám, de azóta sok víz lefolyt a Dunán. A nyíregyháziak tíz forduló alatt egy meccsest sem nyertek, az utóbbi időben egyre simábban veszítették el a mérkőzéseiket, ami két játékos mellett Pethő Ákos állásába is került. Ezzel szemben a Honvéd görcsösség nélkül játszik és már két mérkőzést is megnyert.

A fővárosiak nagyrészt az előző, másodosztályú idényt megnyert gárdára alapoznak. Simon Kristóf elképesztő formába lendült, pontjai mellett a játék más területén is hasznos, két hete például kevesen múlott, hogy tripla-duplát jegyezzen, vagyis három statisztikai kategóriában is két számjegyű értéket érjen el. A fiatal Tanoh Dez András tíz pont felett átlagol, a gárda eddigi egyetlen légiósa, Sztefan Mijovics pedig egyértelműen vezére a csapatnak. Hozzá csatlakozhat Taz Sherman, a gárda új igazolása, aki szombaton debütálhat a piros-fehéreknél.

Új kulcsszereplő a Blue Sharksnál is lesz, hiszen mérkőzésen először irányítja a csapatot a hét elején érkezett vezetőedző, Darko Radulovic.

– Ezen a héten rengeteget dolgoztunk a pályán, igyekeztem minél jobban megismerni a csapat mentalitását, és hogy miként működnek a játékosok együtt – mondta el az északmacedón mester. – Összességében keményen és jól dolgoztunk az elmúlt napokban. Időbe telik, míg változtatni tudunk, de ez máshol sem lenne másként. Szeretnénk újdonságokat belevonni a játékunkban, ugyanakkor arra is odafigyeltünk, hogy megfelelően felkészüljünk a következő mérkőzésre.

– Abban bízom, hogy a heti munkának már most látjuk az eredményét a pályán – tette hozzá a tréner. – Mindenképpen csapatként kell működnünk szombaton, nem szabad egyénieskedni. Együtt kell dolgoznunk minden szituációban. A kulcs a magabiztosság, és hogy higgyünk magunkban. Fegyelmezett és elhivatott játékkal, valamint nagy energiával kosárlabdázva megnyerhetjük a mérkőzést. 

Az első sikerre óriási szüksége lenne a gárdának. A zárkózás szempontjából sem utolsó tényező, de lelkileg jelentene igazán sokat, ha végre meccset nyerne a csapat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában