Tizenkilencre húz lapot a csengeri bringás lány

A korábban a szintén belga Health Mate-Cyclelive, majd a Doltcini-Van Eyck Sport csapatait is megjáró kerékpáros idei szezonja nem sikerült a legjobban, betegség hátráltatta, ráadásként viszonylag korán nyilvánvalóvá vált, hogy a luxemburgi klubja, az Andy Schleck-CP NVST-Immo Losch az év végén lehúzza a rolót, így az idény második felében már túl sokat nem is versenyeztek. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, ismerjük meg Zsófia történetét, aki annak ellenére ért el komoly nemzetközi eredményeket, hogy viszonylag későn kezdett el versenyszerűen kerékpározni.

Ibrányban lett bajnok

– Mindössze tizenhét éves koromban döntöttem úgy, hogy kerékpárversenyző akarok lenni. Mivel akkor éppen Debrecenben jártam középiskolába, így felkerestem a helyi egyesületet, akik örömmel fogadtak. Persze előtte sok más sportágba belekóstoltam, kipróbáltam a futást, az úszást, a duatlont és a triatlont is, de a bringázás tetszett a legjobban és ebben is voltam a legjobb. Rengeteg segítséget kaptam a szüleimtől, akik mindenben támogattak, de az sem volt mellékes, hogy életem első országos bajnokságán, a tizenkilenc éven aluliak mezőnyversenyében, harmadik lettem. 

A gyorsan jött sikerek eredményeképpen 2018 júniusában szerződést kapott egy belga kontinentális, azaz a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által hivatalosan bejegyzett, félprofi státuszú klubtól. Színeikben egy évvel később Ibrányban megnyerte a felnőtt elit országos bajnokság mezőnyversenyét, így egy évig ő viselhette a nemzeti trikolórt – a kerékpársportban az aktuális nemzeti, kontinens és világbajnokok megkülönböztető trikóban versenyezhetnek. 

– A 2019-es szezonomat sajnos egy vírusos megbetegedés bélyegezte meg, ezért is értékes számomra ez a győzelem. Mindig jó érzéssel tölt el visszagondolni rá, még ma is sok motivációt ad. Egy évig viselhettem a nemzeti trikolórt, ami leírhatatlan érzés, egy álmom vált azzal valóra, hogy magyar bajnok lettem, pláne úgy, hogy a bajnokságnak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, azon belül is Ibrány adott otthont. Ráadásul ezt követően két nemzetközi top 10-es eredményt is hoztam: a francia La Picto-Charentaise alkalmával a nyolcadik, míg a belga MerXem Classic során a tizedik helyen gurultam át a célvonalon fontos világranglista pontokat gyűjtve.

A Health Mate-Cyclelive megszűnését követően egy másik belga klub, a nívós Doltcini-Van Eyck Sport kínált kontraktust számára, ahol az azóta már a sportág világelitjébe kerülő Vas Kata Blanka is a csapattársa volt. Az időközben begyűrűző koronavírus azonban a kerékpárosok szezonját is tönkretette.

– A versenyek törlésével a bizonytalanság lett az úr. Hónapokon keresztül nem tudtuk, hogy mi vár ránk. Több csapat is a megszűnés szélére sodródott, hisz a szponzoroknak is nehézségeik adódtak, így egy idő után már nem tudtak, és a megjelenések elmaradása miatt már nem is akartak fizetni. Szeptembertől úgy tűnt, hogy végre kezd normalizálódni a helyzet, bár jóval kevesebb viadalt rendeztek meg, mint amit az év elején terveztek. Ekkor főként Magyarországon és a környező országokban, leginkább Szlovákiában tudtam rajthoz állni, ami azért jobb volt, mint a semmi, mert így legalább nem ment teljesen kárba a felkészülésem.

Aztán jött egy újabb váltás, a magyar kerekes a luxemburgi Andy Schelck-CP NVST-Immo Losch sorához igazolt, melynek munkáját, mint az a csapat nevéből is kiderül, a 2010-es Tour de France-győztese is segítette. A 2021-es szezon pedig ellentétben az azt követővel, újfent bővelkedett eredményekben.

Felvette a versenyt az elittel

– Az első évem jól sikerült, jó eredményeim voltak, itt külön kiemelném a németországi LOTTO Thüringen Ladies Touron elért kilencedik helyem, ami egy ProSeries besorolású viadal volt, melyen rajthoz állt a világelit, nekem pedig sikerült felvennem velük a versenyt. A csapat is összetartó közösséget alkotott és a stáb is a maximumot nyújtotta. Idén viszont már adódtak kisebb-nagyobb problémák, nekem főleg egészségügyi gondjaim voltam. Covidos lettem, majd ennek szövődményeként májmegnagyobbodásom lett, ezért a nyár folyamán három hónapot kénytelen voltam kihagyni, nem hogy versenyezni, de még edzeni sem tudtam. Valószínűleg a csapatvezetés elég hamar tisztába került azzal, hogy az év végén megszűnik a klub, ami a hangulaton is sokat rontott, érződött a stressz, mivel a szponzorok úgy döntöttek, hogy nem szeretnék tovább folytatni a közös munkát.

Nem titok, hogy a 2022-es szezon után felmerült annak a lehetősége, hogy befejezi a pályafutását, ráadásul időközben lediplomázott és állást is talált, ám ahogyan a karrierje során már többször is bizonyította, nem az a feladós fajta.

Bízva az utolsó lehetőségben

– Nagyon sokat gondolkodtam a hogyan továbbon, az is benne volt a pakliban, hogy abbahagyom. Mivel idén keveset versenyeztem, így nem igazán kapkodtak utánam. Végül egy belga klubcsapattal, az S-Bikes Doltcinivel állapodtam meg, de igazából ennek még jobban is örülök, mint hogyha egy UCI-bejegyzésű kontinentális sorhoz kerültem volna. Eddig nagyon jók a tapasztalataim, sokat foglalkoznak az emberrel, érdekli őket, hogy mi van a versenyzőikkel. A naptár is biztató, szinte az összes belga és holland .1-es és .2-es viadalra van meghívónk. Az a terv, hogy áprilisban kiköltözöm Belgiumba, szeretném ezt az évet még úgy eltölteni, hogy megadtam mindent a sportnak, úgymond lapot húzva a tizenkilencre. Mivel mellette teljes állásban dolgozni fogok, így nem lesz könnyű a helyzetem. Nyilván jó lenne, ha egy nagyobb csapat felfigyelne rám, de hogyha ez nem jön össze, akkor valószínűleg ez lesz az utolsó kerékpáros idényem. Hogy mi a célom? Szeretnék dobogóra állni egy UCI-kategóriás versenyen.

Csengerben nagy becsben tartják a bringás lányt, nem felejtik el neki, hogy honnan indult, hol szerezte meg az alapokat és, hogy büszkén viszi hírét a nagyvilágban a szatmári településnek.

– Több elismerést kaptam már a várostól, amit nagyra értékelek. A közösségi felületeken látom, hogy nyomon követik a pályafutásom, mindig jó érzéssel tölt el amikor hazautazom és gratulálnak az emberek.