Futsal

2023.01.27. 21:11

A második félidőben jobban koncentrált az Újpest

A Nyírbátori SC 5–2-re kikapott az Újpesttől a futsal NB I. 20. fordulójának péntek esti mérkőzésén.

Hiába volt szoros az első félidő, a zöld mezes nyírbátoriak kikaptak

Forrás: Újpest Futsal

A Nyírbátori SC bizakodva várhatta a futsal NB I. péntek esti folytatását, hiszen az elmúlt két fordulóban két élcsapat otthonában helyt állt, sőt, a Haladás vendégeként pontot szerzett, az Aramistól pedig úgy kapott ki, hogy sokáig szorosan tartotta a meccset. Ilyen előzmények után, másfél hónapot követően újra hazai pályán játszhatott Baksa Csaba együttese.

Azt nem lehet mondani, hogy a tervek szerint alakult az első félidő, ám a szünetben még csak egygólos hátrányban volt a házigazda, így lehetett bízni abban, hogy jó eredmény kerekedik ki a mérkőzésből. A második játékrészben Hadházi Sándor ki is egyenlített.

Sajnos gyorsan jött erre a második újpesti gól, az utolsó tíz perc pedig egyértelműen a fővárosaiknak sikerült jobban, akik a hajrában eldöntötték a meccset, Molnár Richárd találata már csak a szépítésre volt elég (2–5).

A Bátor még két meccset játszik az alapszakaszban: február 6-án az ELTE-BEAC-hoz látogat, 13-án a DEAC-ot fogadja.

A 20. fordulóban vármegyénk másik NB I.-es alakulata, az A’Studió Futsal Nyíregyháza is pályára lép, méghozzá hétfő 19 órakor a Continental Arénában, ahol a DEAC lesz az ellenfél.

A bajnokságban még egy mérkőzést rendeztek pénteken, azon a Veszprém 2–1-re legyőzte az Aramist és az élre állt.

Futsal: NB I., 20. forduló
Nyírbátori SC–Újpest 2–5 (0–1)
Nyírbátor, v.: Forgács, Szabó.
Nyírbátor: Dobi – Sánta, Faragó, Szentes Bíró, Csoma. Csere: Tóth, Szabó S., Kerekes, Bartha, Siska, Molnár, Szucsányi, Hadházi, Orosz. Vezetőedző: Baksa Csaba.
Újpest: Kinics – Klacsák, Suscsák, Lipl, Harnisch. Csere: Tyukász, Szieber, Balogh, Szabó J., Dunai, Horváth. Vezetőedző: Németh Péter.
Gól: Hadházi (27.), Molnár (40.), illetve Suscsák (18., 34.), Dunai (29.), Horváth (32.), Lipl (38).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában