Régi nyíregyházi csibészek - 3. rész

2023.01.28. 07:00

Puha vagy, Habu!

A kilencvenes évek második felében gyakorta hangzott el a Bujtosi-csarnok lelátójáról ez a nézőtéri „kritika”.

A címzett az a Habuczki Tamás volt, aki főként csupaszív védekezésének köszönhette azt, hogy a nyíregyházi nézők egyik kedvence lett - annak ellenére, hogy Debrecenből érkezett a szabolcsi megyeszékhelyre.

A Habu becenévre hallgató játékos oszlopos tagja volt annak a csapatnak, mely a nyíregyházi kézilabda-történelem legjobb eredményét (bajnoki negyedik helyezés) produkálta, 1997 októberében pedig legyőzte a Fotex Veszprémet is (17-16), az 1997-98-as szezonban pedig veretlen lett hazai pályán.

Habuczki Tamás NBI-es pályafutását 1990-ben, Debrecenben kezdte, aztán Nyíregyháza, Veszprém (itt magyar bajnoki címeket ünnepelhetett) és Szeged következett. Sajnos egy 2003-as sérülés jelentősen befolyásolta a karrierjét. Rövid ideig az NBI/B-ben játszott Salgótarjánban és Balatonfüreden, majd sikerült visszakerülnie az első osztályba: újra Debrecenben riogatta az aktuális ellenfél lövőit, majd Gyöngyösön, 2009-ben végleg lezárult az NBI-es pályafutása. A kézilabdás cipőt végül 2013-ban akasztotta szögre Várpalotán, a sportág második vonalában.

Na de vissza a kezdetekhez...

– Elég későn, csak 17 évesen hoztam meg azt a döntésemet, hogy kézilabdázzak, ugyanis 10 éves korom óta atletizáltam. 1988 nyarán diszkoszvetésben országos bajnok lettem, de a váltás gondolata már korábban is érlelődött bennem. Leginkább azért, mert abban az időben több alkalommal kint voltam a telt házas Hódos Imre Sportcsarnokban a Debreceni Dózsa kézilabdameccsén – emlékezett vissza Habu, akinek az első kézilabdaedzése 1988 október 13-án volt. A Debreceni Sportiskola akkori ifjúsági csapatának az edzésére ment el, de a tréning végén az edző közölte vele, hogy többet nem kell jönnie...

– Gyakorlatilag elzavart a kézilabdától. Nem igazán értettem, hogy miért, de úgy voltam vele, hogy akkor folytatom az atlétikát. Átöltöztem és mentem volna haza, mikor összefutottam Vámos Miklós tanár úrral (ő volt az akkori Debreceni Dózsa kapusedzője, a szerk.), aki már ismert az iskolai sporteseményekről és az atlétikai pályáról. Megkérdezte, hogy mit csinálok itt. Elmeséltem, hogy éppen most tanácsoltak el a kézilabdától. Erre azt mondta, hogy másnap jelenjek meg a Debreceni Dózsa felnőtt csapatának az edzésén. Ez tehát azt jelentette, hogy életem második edzése már az NBI-es csapatnál volt. Emlékszem, mikor beléptem az öltözőjükbe, azt sem tudtam, hogy csókolomot vagy sziát köszönjek.

A Kárpát-Hús Nyíregyházi KC csapata a 90-es évek második felében, 15-ös számmal (állós sor, jobbról a harmadik) Habuczki Tamás
Fotós: KM-archív

Hogy Habu végül csókolommal vagy sziával üdvözölte a felnőtteket, azt fedje jótékony homály, az viszont biztos, hogy az Ökrös István vezette Dózsában akkor olyan nevek játszottak, mint (a teljesség igénye nélkül) Szatmári János, Bordás József, Homovics Zsolt, Török Lajos, Pusztai Tamás vagy Kasku László.

– Mindannyian ott voltak, akiknek pár napja még a Hódosban szurkoltam és akiket csodáltam a lelátóról. Molnár Feri, aki ismerte a Ferit, tudja, hogy ő nem a finomságáról és a kedvességéről volt ismert, szólt, hogy azonnal húzzak a zuhanyzóba. Így az elkövetkező pár hónapban a tusolóban öltözködtem, az edzéseken pedig, tisztelet a kivételnek, szívattak, ütöttek-vágtak. Aztán 1989 elején Váczi Sándor tanár úr átvette az ifjúsági csapat irányítását, így visszakerültem a korosztályomba, ahol, ha nem is teljesen is alapoktól, de elkezdtem „megtanulni” a kézilabdát, többek között Bécsi Jani barátom társaságában.

Habuczki Tamás 1996 nyarán került Nyíregyházára, a csapatnak Rácz Sándor volt az edzője. Habu négy szezont húzott itt le, 2000 nyarán innen igazolt Veszprémbe, a Fotexhez.

Arra a kérdésre, hogy melyik a legkedvesebb nyíregyházi emléke, nehezen tudott választ adni.

– Nem lehet választani, mert lehetetlen… Az első évek nem igazán sikerültek, aztán jött a váltás. A Kárpát-Hús támogatásával, és nem szeretném a korábbi és a későbbi nyíregyházi kézilabda-történelem szereplőit megbántani, megélhettem a nyíregyházi kézilabda „aranykorát”, a legsikeresebb éveit. Ebben az időszakban csoda volt minden hazai meccs. Az euforikus hangulat, a telt házas Buszacsa, ahol ebben az időszakban sorra kapituláltak a legnagyobb magyar csapatok. Emlékek? Rengeteg van… A hóesés miatt jókora késéssel kezdődő Dunaferr mérkőzés, a Fotex Veszprém elleni győzelmek. Vagy ott a Győr elleni találkozó, mikor Bene Tamásnak „köszönhetően” elszenvedtem életem első orrcsont-törését. Lehetne hosszasan sorolni, a meccsekhez köthető emlékek mélyen beégtek. A már említett Dunaferr elleni rangadó, mikor a meccsre várakozó szurkolóink „kifosztották” a büfét, és a több órás csúszás ellenére is telt ház fogadta a megszeppent dunaújvárosiakat. A Veszprém elleni megnyert ütközet után, mikor a szurkolók ordibálták Hoffmann Lászlónak (a Fotex akkori edzőjének, aki két héttel korábban még győri trénerként kapott ki a Buszacsában, a szerk.), hogy: „Mi van k....g? Te, ide jársz sz...i?”. Az nem kérdés, hogy az addigi pályafutásom első igazán nagy sikereit ezekben az években éltem meg, ami kihatott a későbbi pályafutásomra is. Hiszen semmi kétség, hogy a Nyíregyházán mutatott teljesítményemmel keltettem fel a Fotex Veszprém érdeklődését. 2000 februárjában szólalt meg a Szántó Kovács János utcai albérletem vonalas telefonja, a vonal másik végén pedig Hajnal Csaba, a bakonyiak első számú embere jelentkezett be, hogy le akarnak igazolni... – sorolta a szebbnél szebb emlékeket Habu, aki szerint az határozta meg elsősorban a sikerüket, hogy, bár egyénileg is jó játékosok alkották a gárdát, Bíró Imre vezetőedzőnek köszönhetően csapatként tudtak együtt dolgozni. Na és persze az, hogy a hazai pályájuk a BUJTOSI SZABADIDŐ CSARNOK – Habuczki Tamás külön kérte, hogy csupa nagy betűvel írjuk le a sportcsarnok akkori nevét – volt, a maga 3500 (és csak azért annyi, mert többen nem fértek be) fanatikus szurkolójával.

Kerekes Tamás és Habuczki Tamás (jobbra) Mohácsi Árpádot cipelik az edzésen
Fotós: KM-Archív

Aki látta játszani, vagy játszott Habuczki Tamás ellen, az tudja, a lelki hadviselés sem állt tőle távol.

– Bemelegítésnél elengedtem néhány szúrós pillantást vagy megcsóváltam a fejem, jelezvén az ellenfél legjobb lövőjének, hogy ma itt sok jóra ne számítson. Meccs közben, testközelből már könnyebb dolgom volt. A hadviselés része volt a verbális nyomás is. Egy sikeres fault vagy sánc után kapták a mondatokat, úgy mint: „miért nem kéred meg az edzőt, hogy cseréljen le” vagy „miért itt, nálam próbálkozol? Ma nem akarsz gólt lőni?”. „Legközelebb jobban fog fájni, hidd el” vagy „váltsál sportágat”... Sokszor a szituáció is szülte ezeket a beszólásokat. Viszont mindezeknek az alapja az volt, hogy azért a rám bízott védekezésbeli feladatokat rendesen csináltam, anélkül hiteltelen lettem volna. De mindig azt mondtam, hogy én sokszor okoztam fájdalmat, de sérülést soha! Sokan a fenti dolgok miatt nem is nagyon kedveltek, de erre nagy ívben „tettem”, mert nem azért mentem fel a pályára, hogy barátkozzak – sztorizgatott egy kicsit Habu, aki hozzátette, imádta ezt a sportot, imádott kézilabdázóként élni. Mindig fontos volt számára, hogy az aktuális csapatáért mindent megtegyen.

És most vissza a jelenbe: Habuczki Tamás manapság Győr mellett, Győrszemerén él feleségével, a korábbi kézilabdázó, többszörös magyar bajnok, sokszoros válogatott és NBI-es gólkirálynővel, Mörtel Renátával.

– Úgy szoktam fogalmazni, hogy ő volt a híres, én pedig a hírhedt. Van két gyönyörű gyermekünk. Marcell és Vencel is tagjai a győri úszóegyesületnek. Nagylányom, Dorina, aki a bölcsis és óvodás éveit Nyíregyházán élte meg, itt lakik és dolgozik Győrben. Tamás fiam pedig Szegeden él, ő a Pick Szeged Akadémia játékosa. Én magam a civil szektorban helyezkedtem el, jelenleg egy fémipari cégnek vagyok a logisztikai koordinátora. A kézilabda szeretetét nem lehet kiölni belőlem, de a vele való kapcsolatomat ma már csak egy távirányító tartja fent, lehetőség szerint minden meccset megnézek a tévében. Még a nőieket is... – zárta a beszélgetést a rá jellemző humorral az egykori nyíregyházi közönségkedvenc, Habuczki Tamás.

Tarnavölgyi Gergely

A nyíregyházi férfi kézilabda-csapat 15 éven keresztül szerepelt a legmagasabb osztályban (1990-től 2001-ig, majd 2003-tól 2008-ig), majd ezek után is stabil tagja volt a sportág második vonalának: 2014-ben bronz-, 2015-ben ezüstérmet szereztek, majd 2016-ban újra a dobogó harmadik fokára állhattak. Ezt az időszakot egy csendes lejtmenet követte, míg 2021 nyarán a sportág második vonalától is kénytelenek voltak búcsút venni a nyíregyháziak – azóta nincs felnőtt férfi csapata a megyeszékhelynek. Portálunk is igyekszik őrizni Nyíregyháza profi férfi kézilabdázásának a lángját. A „Régi nyíregyházi csibészek” címmel futó portrésorozatunkban bemutatjuk az elmúlt évtizedekben a megyeszékhelyen megforduló, és ilyen-olyan okból mély nyomot hagyó kézilabdázókat, sportvezetőket, és a klub mellett dolgozókat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában