Labdarúgás

2023.01.04. 17:52

Úgy tűnik, már nem számítanak a korábbi kisvárdai játékosra

Claudiu Bumba a fehérvári tartalékcsapattal készül.

Claudiu Bumba (balra) az egykori csapattárssal, Driton Camajjal harcol a labdáért

Fotó: Szabó Miklós

A labdarúgó NB I. csapatai megkezdték a felkészülést a bajnokság tavaszi folytatására. Az Újpest a Kisvárda Master Goodhoz hasonlóan Törökországban végzi a téli munka egy részét. A fővárosiak már el is utaztak Antalyába, ám nem tartott az együttessel Filip Pajovics, Dzenan Burekovic és Junior Tallo sem, akik a klub döntése értelmében az NB III.-as gárda edzéseihez csatlakoznak. Pajovics 2017 óta a lila-fehérek játékosa, ebben az idényben csak egy mérkőzésen védhette a csapat kapuját. Burekovic ugyanennyi ideje játszik Újpesten, ám ebben a szezonban nem kapott lehetőséget bajnokin, Tallo pedig négyszer volt kezdő az NB I.-ben.

Az említett futballistákhoz hasonlóan járt Fehérváron Artem Sabanov és Claudiu Bumba – őket is a tartalékcsapathoz irányították. Utóbbi helyzete érdekesebb, ugyanis ő tavaly nyárig alapembere és az egyik legjobbja volt a Kisvárdának. Júliusban szerződött a Fejér vármegyeiekhez, akiknél 11 bajnokin 400 percet töltött a pályán. 

Forrás: Nso.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában