Futsal, NB II.

2023.02.07. 09:33

Gólzápor a futsal NB II. tizenkilencedik fordulójában

Gaál Krisztián (zöldben) is hozzájárult a Csenger győzelméhez

Fotó: csengerfutsal/Lőrincz Zsolt

A listavezető Csenger Futsal hazai pályán fogadta vármegyei rangadón a Gyulaházát. A mérkőzés a papírformának megfelelően alakult, a hazaiak már három góllal vezettek a szünetben, s végül magabiztos 8–2-s győzelmet arattak. A gólokból ezúttal is Lengyel Marcell vette ki leginkább a részét, háromszor is bevéve a vendégek hálóját. A három pont megszerzése már csak azért is volt fontos a zöldek számára, mivel a legfőbb rivális, a Tiszaföldvár is nyert, méghozzá fölényesen 13–3-ra legyőzve a Szeged csapatát.

Nem a Nyírség FC volt az esélyese a Kincsem Futsal ellenében vívott összecsapásnak, s ennek megfelelően a vendég gárda talált először a kapuba, ám a hazai egylet nem adta fel, végig hatalmas elánnal küzdött, háromszor is egalizált, majd az utolsó percben fordított – Haller Renátó András a lehető legjobbkor lőtt a hálóba, ezzel pedig kisebb meglepetést okozva a megyei alakulat győzedelmeskedett.

A következő fordulóban a Csenger a Kistarcsát fogadja, a Gyulaháza Tiszaföldvárra látogat, míg a Nyírség FC szabadnapos.

Eredmények
Férfi Futsal NB II. Keleti csoport, 19. forduló
Csenger Futsal–Gyulaházai Futsal 8–2 (3–0)
Csenger, Városi Sportcsarnok, v.: Szabó (Juhász, Varga).
Csenger: Makay – Mándi, Bakó, Lengyel, Bodó. Csere: Korompai, Fejes, Barcsay, Oláj, Balogh, Gaál, Zán. Vezetőedző: Szilágyi Sándor.
Gyulaháza: Tóth – Lakatos, Németh, Kozma M., Illés. Csere: Kozma Zs., Kasza, Csépke, Újvári, Galambos.
Gól: Lengyel (10., 24., 33.), Barcsay (16.), Zán (20.), Oláj (32.), Mándi (34.), Bakó (40.) illetve, Galambos (28., 37.).

Nyírség FC–Kincsem Futsal 4–3 (1–1)
Újfehértó, Szegedi Károly Sport-és Szabadidőközpont, v.: Vilmányi (Szabó, Rácz).
Nyírség: Budaházi – Tóth E., Pekk, Kótai, Tóth Á. Csere: Kótai, Mányi, Lakatos, Haller.
Kincsem: Gerhát – Laczkó G., Lovasi, Laczkó M., Vörös. Csere: Marsl, Kosztolányi, Sárközi, Tóth.
Gól: Tóth E. (17., 32.), Budaházi (39. - büntetőből), Haller (40.) illetve, Lovasi (10., 38.), Laczkó (27.).

További eredmények: Tiszaföldvár SC–DAFC Szeged 13–3, Energia SC Gyöngyös–Kistarcs Futsal 7–4, VS Dunakeszi–Maglódi TC 5–4.

A bajnokság állása
1. Csenger 17 13 2 2 98 52 41
2. Tiszaföldvár 17 13 1 3 102 48 40
3. Maglód 17 11 0 6 93 45 33
4. Gyöngyös 18 10 0 8 91 110 30
5. Kincsem Futsal 17 8 2 7 92 84 26
6. Kistarcsa 17 8 1 8 89 84 25
7. Dunakeszi 15 7 2 6 69 62 23
8. Szeged 17 6 1 10 66 100 19
9. Nyírség 17 5 1 11 64 89 16
10. Gyulaháza 17 4 1 12 71 108 13
11. Miskolc 17 2 1 14 59 112 7

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában